myBible logó myBible
Fiókom

2026. szeptember 26., szombat

Ne hagyd, hogy a jó dolgok kicsússzanak a kezedből!

„Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint, Istené a dicsőség.” (Efezus 3:20)

Öngondoskodás. Az emberek, de főleg a keresztények, úgy tűnik, nehezen döntik el, hogy jó dolog-e az öngondoskodás, vagy sem. Egyházi körökben vörös posztó bármilyen utalás az „énre”, és füstbombaként működik a bűnök detektálásánál. Mi a különbség az önzés és az magunkról való gondoskodás között?

A Merriam–Webster-szótár szerint az önzés azt jelenti, hogy „másokra való odafigyelés nélkül” törődünk magunkkal, míg az öngondoskodás a „magunkkal való törődés”. Tehát az öngondoskodás definíciója nem azt mondja, hogy hagyjuk figyelmen kívül mások szükségleteit.

Jézus azt tanítja, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Máté 19:19). Te szeretnéd, ha a felebarátod összeroppanna a túlterheltségtől, vagy nem pihenne eleget? Dehogyis, ugye? Akkor ne gondold, hogy Isten is ezt kívánja tőled. Jézus annak ellenére figyelmeztette Mártát, hogy az igazán fontos dolgokra összpontosítson, és változtassa meg a fontossági sorrendjét, hogy a nő úgy gondolta, hogy fontosabb a mások szolgálata (Lukács 10:48–52). A Megváltó egyedül ment imádkozni (Máté 14:23). Aludt (Márk 4:38). Sírt (János 11:35). Evett (Lukács 5:29). Krisztus egészen Isten és teljes mértékben ember. Mint mindenki más, Ő is gondoskodott emberi szükségleteiről, és továbbra is szolgált másoknak. A Biblia ellenzi az önzést. A Szentírás nem arra buzdít, hogy hanyagoljuk el magunkat.

Isten arra kér, hogy ugyanolyan szeretettel bánjunk magunkkal, mint a felebarátainkkal, mert Ő szeret minket (János 16:26). Az Úr rajtunk keresztül munkálkodik, hogy elérje céljait (Efezus 3:20–21). És az egyik célja, hogy alkalmassá tegyen a szolgálatra. Ő ismeri a szükségleteinket. Királyok I. könyve 17. részében Isten ennivalót és vizet visz Illésnek. Nem bűn magunkról gondoskodni, az önzés viszont az. Könnyű mindkét oldalra letérni az önzés/önmagunkról való gondoskodás útjáról. Ha kétség gyötör, vajon amit a jólétedért teszel, helyes-e, vagy sem, bátorítalak, hogy imádkozz, és fordulj a Bibliához. A barátoknak, a családnak, a lelkészeknek, a gyülekezet tagjainak, a szerzőknek és az idegeneknek mind megvan a saját véleménye az önmagunkról való gondoskodás kérdéséről. De csak te tudod eldönteni, mit akar Isten tőled, a szeretett gyermekétől.

Ne feledd, hogy nem minden ötlet rossz, de nem is mind jó, emiatt „mindent vizsgálj meg, és ami jó, azt tartsd meg” (1Thesszalonika 5:21).

Deidre A. Jones

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.