A kibontakoztatás mélyreható elve

„Ha valami olyanra várunk, amit még nem kaptunk meg, türelmesen és bizakodva várjunk… Például nem tudjuk, hogy Isten mit kíván, miért imádkozzunk. De a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető sóhajokkal imádkozik értünk.” (Róma 8:24/b–26, az angol NLT-fordítás alapján)

Sokszor hallani, hogy az imáinkra Isten „igen”-nel, „nem”-mel vagy „várj”-jal válaszol. A „igen” és a „nem” még érthető is, de már gondot okoz nekem a „várj”. Honnan tudhatom, hogy mikor „nem” és mikor „várj” a válasz? Ha nem „hallom” a válaszát, honnan tudjam, hogy végül megkaptam-e, amit kértem?

Megértettem, hogy Isten az ő mélyenszántó „kibontakoztató” elvével válaszol az imáimra. A kibontakoztatás meg a történetekről szól. Az Úr a saját, nem pedig a mi időzítésünk szerint bontja ki a történéseket. Például a Biblia elején a Teremtő válasza bontakozott ki Ádám kimondatlan imájára, hogy saját párt szeretne. Először Isten az összes állatot bemutatta Ádámnak, és megkérte, hogy nevezze el őket. Néha Ő így alakítja a vágyainkat, hogy konkrét dolgokért imádkozzunk. Ez a felfedező tanulás, és Ádám rájött, hogy ő csak egy fél. Aztán Jézus lehetővé tette Ádámnak, hogy belőle teremtse meg a másik felet. Ez egy kibontakozó történet, és egyben válasz az imára.

Jób és Isten egy másik kibontakozó történet részese volt. Amennyire tudjuk, Jób soha nem kapott választ az imájára, melyben azt kérdezte, miért kell mindezeket a bajokat elviselnie. Depressziós lett, meg akart halni, de bízott benne, hogy nem büntetni akarja az Úr. Egyeseket zavar, hogy Isten nem „válaszolt” Jób imájára. De én arra a meggyőződésre jutottam, hogy nem feltétlenül azok kapják a legnagyobb csodákat, akiknek a legerősebb hite van. Úgy gondolom, hogy a látványos imaválaszok gyakran inkább a gyenge hitűek javát szolgálják. Isten azt akarja, hogy akkor is bízzunk benne, mikor lassan bontakoznak ki az imáinkra adott válaszok, amelyeket talán soha nem fogunk a saját szemünkkel meglátni.

Az imában mi nem egy szeszélyes Istent próbálunk befolyásolni, hanem azzal a bizalommal kapcsolódunk be a történetébe, hogy Ő jobban ismeri a folyamatot, mint mi valaha is. Az én kisebb történetem mindig a nagyobb része lesz. Ő össze akarja szőni a szálakat, és ehhez szüksége van a mindenhatóságába vetett bizalmamra.

Szóval a legjobb módja, hogy meghalljam a „várj”-t, ha figyelek az Istentől jövő, körülöttem kibontakozó történetre. Mikor türelmesen rábízom magam a mélyreható feltáró elvére, Ő gyakran a „nem” válaszokat hangos „igen”-re változtatja.

Kathy Beagles Coneff