Jól fogod?

„Ha megtalálta, örömmel felveszi a vállára.” (Lukács 15:5)

A lányom eljött meglátogatni a családjával minket. Anélkül, hogy az unokám, Jahnus megzavarta volna az anyukája beszélgetését velem a nappaliban, felmászott a hátamra, és átkulcsolta a nyakamat. Ezzel jelezte, hogy vegyem fel a hátamra, és én örömmel álltam fel, és továbbra is Ndalát hallgatva járkálni kezdtem körbe-körbe a szobában. Hamarosan a kis Jahrra is odakúszott hozzánk, mert ő is egyérteműen be akart kapcsolódni a játékba. Őt is felkaptam, és így folytattam a sétát egyik gyerekkel a hátamon, a másikkal meg a karomban.

A felnőttek beszélgetésébe belemerülve csak akkor figyeltem fel a sürgető kérdésre, mikor Jahnus megismételte: „Jól fogod a babát, nagyi?” Mikor igennel válaszoltam, azért csak leugrott a hátamról. Drága kisfiú! Szorosan megfogta szeretett kishúgát. A vállamtól nem láthatta, hogy biztonságban van a kisbaba a karomban. Ötéves erejével eszébe se jutott, hogy nem tudta volna megakadályozni, hogy ne essen le a kislány.

Ebben a pillanatban megvilágosodtam. Öntudatlanul is a lányomra pillantottam, aki csak mesélt tovább, nem törődve a vele szemben zajló ismerős jelenettel. De az én szemszögemből nem is volt még olyan régen, mikor ketten átvészeltük a kihívásokkal teli kamaszkorát. Akkoriban ugyanolyan bizonytalan voltam, mint Jahnus. Gyakran imádkoztam sírva: „Kedves Atyám, kérlek, tartsd meg őt nekem!” Most azon tűnődtem, vajon ezt válaszolta-e: „Gyermekem, én vigyázok rá. Nyugodj meg, és csak élvezd, hogy a vállamon viszlek.”

Gyermekeinkkel kapcsolatban néha elfelejtjük ezt az átfogó parancsot: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Filippi 4:6) A menny ígérete biztos: „Perlőiddel én szállok perbe, és én mentem meg fiaidat.” (Ézsaiás 49:25)

Jahnus megtartotta gondoskodó és szerető természetét: hat hónapja, 20 évvel az után a stresszes, háton való cipelés után úgy döntött, hogy távmunkát vállal, és Alabamába költözik az Egyesült Államokban, hogy a bentlakó segítőm legyen.

Dicsérjétek Istent, akitől minden áldás származik (lásd: 147. zsoltár). „Az Úr kegyelmességét hadd énekeljem örökké!” (Zsoltárok 89:2)

Lela Moore Gooding