A boldogság receptje

„Keressétek az Urat mind, akik alázatosak vagytok e földön, akik az ő törvénye szerint cselekedtek.” (Zofóniás 2:3)

Én úgy szeretek utazgatni! Egyik legnagyobb örömöm, ha más kultúrákat ismerhetek meg. De még ha azt is gondolod, hogy mindent tudsz magadról, egyes dolgokat csak akkor tanulhatsz meg, ha szemtől szembe találod magad másokkal. A svájci utamon egyik nap a csoporttal várakoztam, hogy bemehessünk a városi katedrálisba. Csapatunk többsége egy étterem teraszán asztalhoz ült, és kiabálni kezdtek: „Miért mennénk templomokba és múzeumokba? Mi pihenni jöttünk!” Végül csak az idegenvezetővel és a feleségével mentünk el a túrára. Mindenki más sztrájkba, kávésztrájkba kezdett.

Akkor jöttem rá, hogy más vagyok, mint a többiek. A legfontosabb prioritásom nem olyan, mint az övék. Nekem a legkedvesebb célom Isten keresése. És mivel többet akarok megtudni róla, mikor távol vagyok hazulról, ilyenkor a tekintetem azonnal az istentiszteleti helyek felé fordul. Sokat tanultam ezekből a csodálatos épületekből, hogy élik meg a kereszténységet és a kultúrát a világ különböző tájain. Hazaérkezésem után pedig leírom, mit tanultam, hogy aztán megosszam a rádióban.

A másik, amit szeretek, az az imádkozás. Több barátnőmet hívtam, hogy csatlakozzanak hozzám, és imádkozzunk együtt. Válaszul a klasszikus „Nincs időm” és a híres „Nem vagyok lelki” kifogásokat hallottam. Néhány elutasítást is kaptam, például „Nekem ehhez nincs türelmem”, „Nem tudom, hogy kell imádkozni”, sőt, „Bármennyit is imádkozom, soha nem kapok választ”. Valaki egyszer azt mondta: „Te kettőnk helyett is imádkozol eleget!” Pedig nincs más út, csak imában kommunikálhatunk mennyei Atyánkkal.

Ő kíváncsi rá, mit gondolunk, és mit szeretnénk tenni. Válaszol, mikor bölcsességet kérünk tőle. Az imádságon keresztül megtanulhatjuk hallgatni és megérteni, mit mond. Igen, Ő velünk tart az utcán. Alvás közben is vigyáz ránk, de csak akkor hallhatjuk tisztán a hangját, mikor imában fordulunk hozzá.

„A titkos imával az ember elszigeteli magát a környezet hatásától és izgalmaitól. Nyugodtan, mégis buzgón nyúl ki ilyenkor a lelkünk Isten után... Lelkünk a nyugodt, őszinte hit által tart fenn közösséget Istennel, és gyűjti magába a fény isteni sugarait, hogy megerősítse és fenntartsa, hogy el bírjuk viselni az ellenfél rohamait. Isten az erősségünk.”*

Bianca Timșa Stoicescu

* Ellen G. White: Az imádság, Viață și Sănătate, Pantelimon, 2018, 189–190. o.