Legnagyobb győzelmeink

„Mindenkor örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.” (1Thesszalonika 5:16–18)

Valószínűleg az összes keresztény gyakorlat közül az imádkozással küszködünk a leginkább. Nem azért, mert nem hiszünk az imában, vagy nem értjük, miért van rá szükség, hanem mert nem tanultuk meg, hogy kell prioritássá tenni a tudatos imádkozásra szánt időt. Naptáraink dugig vannak fontosnak és elsődlegesnek tartott dolgokkal. De mi lenne, ha beírnánk az imádkozásra szánt időt is a naptárunkba, vagy emlékeztetőket állítanánk be, amik felhívják a figyelmünket, hogy ideje imádkozni? Mi lenne, ha ezt addig csinálnánk, míg olyan természetessé nem válik az imádkozás, mint az evés és az alvás?

A keresztények imádkozási gyakoriságáról készült felmérések többsége azt mutatja, hogy a legtöbben átlagban csak kevés időt fordítanak imára. Lelkünk ellensége jól tudja, hogy ha valóban megértenénk az imádkozás erejét, akkor megszűnne gonosz hatása az életünkre, és több győzelmet látnánk keresztény életutunkon. „Krisztus egyházának és a keresztény embernek nem azok a legnagyobb győzelmei, amelyeket tehetséggel vagy műveltséggel, gazdagsággal vagy az emberek jóindulatával ér el, hanem amelyeket Isten fogadótermében arat, amikor komoly, küzdő hite belekapaszkodik Isten hatalmának erős karjába.”*

Értitek? Az Úr fogadótermében aratjuk a legnagyobb győzelmeinket! Miért nem futunk gyakrabban Istenhez, hogy közösségben legyünk vele? Jézus, Isten Fia érezte, hogy imádkoznia kell. Nem csoda, hogy az angyalok elámulnak, hogy mi, gyenge emberek milyen keveset imádkozunk. Krisztus példát mutatott, amit követnünk kell, mert Ő gyakran, mindig és minden helyzetben imádkozott.

Ha a világ gondjai elnyelnek, akkor se hanyagoljuk el az imát. Terheinket gondoskodó, mennyei Atyánk lábához vethetjük, aki vágyik rá, hogy megvigasztalja és megszabadítsa gyermekeit. Miért kéne megvárnunk, hogy kifogyjunk az emberi erőfeszítésekből, mielőtt végre komolyan elkezdünk imádkozni? Az ördög retteg az imánktól. Ne feledjük: „Sátán egész serege reszket a buzgó ima hallatán.”**

A kísértő folyamatosan arra törekszik, hogy távol tartson minket az Úr fogadótermétől, mert tudja, hogy ott kapcsolódunk az erő, kegyelem és bölcsesség forrásához. Töltsünk időt imádkozással, és töltsön el Isten fensége, dicsősége és pompája félelemmel.

Lillian Torres

* Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Advent Kiadó, Budapest, 1993, 203. o.

** Ellen G. White, The Review and Herald, 1862. május 13.