myBible logó myBible
Fiókom

2026. szeptember 3., csütörtök

Isten veled egyelőre!

„Nem akarom továbbá, testvéreim, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thesszalonika 4:13)

Tegnap este láttam valakit meghalni, és bár azt hittem, hogy ez lesz a legszörnyűbb dolog, tulajdonképpen nem volt az. Mivel tudjuk, hogy nem fog győzedelmeskedni a halál, „bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz” (2Korinthus 5:8).

Nem érdemelhetjük ki az üdvösségünket, és nem azért jutunk mennybe, mert jó emberek vagyunk. Azért üdvözülünk, mert Jézus megfizette az árat, amire mi soha nem lennénk képesek. Rossz dolgok történnek jó emberekkel, és ebben és sok más tekintetben sincs emberileg sok értelme az evangéliumnak. A Krisztussal való járásba vetett alapvető hit azt feltételezi, hogy sokkal könnyebb és boldogabb lesz az élet vele. De ez nem mindig van így. Az Úrért élő élet még nem garantálja a boldogságot vagy a fájdalmat jelentő dolgoktól való mentességet. Gyakran inkább az ellenkezője tűnik igaznak.

De bátran mondhatom, hogy bár a Jézussal való járás nem könnyíti meg az életet, viszont elviselhetővé teszi. Viharok idején emberi szemmel értelmezhetetlen a belőle áradó béke. Ahogy az is, hogy velünk jön, felemel, és a legfájdalmasabb időkben is karjában visz.

Elvehetetlen bizonyosságunk, megingathatatlan reményünk van, mert tudjuk, hogy nem győz le a halál. Jézus már legyőzte, mikor elhagyta a sírt, és emiatt már nem az mondja ki az utolsó szót felettünk. És nem a halál mondta ki az utolsó szót az én kedves barátom, Cindy felett sem.

Ha minden jel szerint itt a vég, és utoljára vett levegőt, igazából ez csak a kezdet. Egy felfoghatatlan, gyönyörű kezdet. Nem tudom, hogy működik az egész. Még mindig nehezen viselem, mikor a menny tervei nem csengenek össze az enyémekkel. Nem tudom, miért betegszenek meg az emberek, miért halnak meg túl korán, miért éri őket baleset vagy szenvedés? Nincsenek rá válaszaim. De tudom, hogy Krisztus utat nyitott, hogy ez az élet átadja a helyét a vele töltött örökkévalóságnak, és látni, ahogy valaki kileheli a lelkét a földön, igazán gyönyörű, ha tudjuk, hogy akkor vesz majd legközelebb levegőt, mikor Ő visszajön, hogy hazavigye.

Természetesen szomorú voltam, és ahogy néztem azoknak az embereknek az arcát, akiket Cindy a világon a legjobban szeretett, megsirattam őket, és velük sírtam. De nem a szomorúság lett úrrá rajtam, hanem az ámulat, hogy nem ennyi az élet, és a hála, hogy van élet azon a végső, ziháló lélegzeten túl.

Carol McLeod

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.