myBible logó myBible
Fiókom

2026. augusztus 31., hétfő

Isten illata

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” (2Korinthus 2:15)

A múlt héten épp a lelki születési helyemet kerestem fel, ami valóban szent hely számomra! Eszembe jutott a nagyszerű ének, a „Mily fenséges a kegyelem” egyik sora: „Mily bűnös volt az életem. Vak voltam, látok már.”* Emlékszel még, veled mikor történt meg ez a pillanat? Néhányunknak drámai megtéréstörténete van, mások pedig a legkorábbi emlékeik óta Jézussal járnak. Mindkét élmény csodálatos, és mindkettő csak egyre jobb lesz idővel, ahogy elmélyül és növekszik.

Családom az evangelizáció gyümölcse. Mindmáig hálát adunk Istennek az Iowa állambeli Ankeny kis kápolnájáért, mely komolyan vette az evangéliumhirdetés feladatát. Mi egy klasszikus, jómódú család voltunk. Tudjátok, a tipikus fiatal felnőttek, akik az anyagi javak és anyagi siker körül forogtak. Két kisgyerekünk volt, két autónk, egy kutyánk és egy új házunk. Kívülről senki se mondta volna meg, hogy érdekelnek a bibliai dolgok, de Isten láthatatlanul készítette elő a szívünket. Jézus és a Szentlélek nélkül nehéz volt az élet, de mikor megismertük az Úr szeretetét és hatalmát, megváltoztatta az életünket!

Ebben a gyülekezetbe jártak a legkedvesebb emberek: többet gondoskodtak az energiabomba kicsinyeinkről, mint amit eddig tapasztaltunk. Valójában már több gyülekezetet is ott kellett hagynunk, mert annyira zavaróak voltak! De most az érzelmi és lelki éhségünk összejövetelről összejövetelre csillapodott. Az ellenség teret vesztett, ahogy az imádkozó harcosok esténként magasba emelték a lelkünket.

Nehéz volt ellenállni a meleg fogadtatásnak, bár én mindent megtettem. Egyik este egy kitartó testvérnő jobban meg akart ismerni, ezért követett a mosdóba. Nem hiszem, hogy tudta, azért mentem oda, hogy titokban elszívjak egy cigarettát. A jelenléte miatt nem gyújtottam rá. Ezért kissé frusztráltan mentem ki kezet mosni, mikor a sziporkázó lány így köszöntött: „Szia, én Chris vagyok!” Mindenkinek szüksége van barátra, amikor nehéz változásokon megy keresztül az életben. Pontosan tudta, mit mondjon, és gondoskodott is, hogy mindig megkapjam a kellő támogatást. Ő volt számomra Isten illa ta. Nem ítélt el: csak barátilag támogatott… Én is így szeretnék támogatni másokat!

Cheri Gatton

* John Newton: Amazing Grace, 1779.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.