2026. augusztus 30., vasárnap
Legyünk kedvesek!
„Ha csak a barátaitokkal vagytok kedvesek, miben különböztök másoktól?” (Máté 5:47, az angol NLT-fordítás alapján)
Senki nem szerette Margaretet (ez egy kitalált név). Magasabb és erősebb volt a többi ötödikesnél. Nem sokkal a tanév kezdete után viharzott be az életünkbe, és már a vörös haja és a szeplői is elegendők voltak, hogy felhívja magára a figyelmet, de a gonoszsága emelte ki igazán a többiek közül.
Ceruzák tűntek el, radírok és zsírkréták törtek szét, és papírgolyók szelték át a levegőt, mintha mesterlövészek lőtték ki volna őket. Úgy tűnt, élvezi, hogy ellenszenves. Kész rémálom lett a szünet, mert Margaret zsarnokként uralkodott az udvaron. Még a fiúkat is megfélemlítette.
Akkoriban még tanítottak hímzést az iskolában, és nekem ez volt a kedvenc órám. Minden szerdán Miss Vera megtanított a hímzés fortélyaira, miközben terítőket készítettünk tálcákra meg párnahuzatokat. Ő meg hímzés közben a kertjében virágzó rózsákról és kedvenc könyveiről mesélt. „Ne feledjétek, lányok – intett –, az egyetlen dolog, amit magatokkal vihettek a mennyországba, az a jellemetek.” Szándékosan Margaretre pillantottam, de ő úgy tűnt, észre se vette.
A kislány aztán egyik héten lebetegedett, ezért kihagyta a hímzésórát. Valaki megemlítette a nevét, és nemsokára mind közreadtuk a Margaretről szóló rémtörténeteinket. Miután befejeztük, vártuk, mit szól Miss Vera. A tűt befűzve, elgondolkodva így szólt: „Olyan gyönyörű kézírása van Margaretnek!” Miss Vera ezekkel a kedves szavakkal mutatott rá, hogy legyünk kedvesek. Ahelyett, hogy megdorgált volna, csendesen megmutatta, hogy kell szeretni, és bepillantást engedett Krisztus szeretetébe. Addig még senki sem tárta elém ilyen világosan, mit jelent Jézushoz hasonlóvá válni.
Befejeztük a tanévet, és elkészítettem a terítőmet. Miss Vera azt mondta, van potenciál a gömbölyded nárciszomban. Margaret soha nem jött vissza az iskolába, és végül elhalványultak az emlékeink a zűrös osztálytársunkról. Ahogy idősebb lettem, rájöttem, a világ tele van Margaretekkel – sebzett szívekkel egy megsebzett világban –, akik kétségbeesetten keresik a szeretet megnyilvánulásait.
A kedves szó balzsamként hat a megtört szívekre. A kedvesség csendesen feltárja Krisztus szerető szívét a körülöttünk és bennünk lévő szenvedő nő iránt. Megváltoztat. A mások és magunk felé kifejezett kedvesség bepillantást enged a gyógyító és helyreállító Jézusba. Válasszuk tehát mindig a kedvességet.*
Karen Pearson
* Karen Pearson: Th e Ministry of Kindness, In: Lake Union Herald, 2008. augusztus. – A szerző engedélyével felhasználva.