Még legrosszabb formámban is…

„Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róma 5:8)

Isten cselekvő típusnak teremtett, és már nem fogok ezért bocsánatot kérni. Millió ötletem van, és egykor elég energikus voltam ahhoz, hogy a legtöbb jó ötletet meg is valósítsam. Remek érzés elmesélni, hogy 64 évesen visszamentem az egyetemre, és új pályafutást kezdtem 70 évesen. A célom, hogy folyamatosan keményen dolgozzak. Ugyanakkor illúzióim sincsenek. Tisztában vagyok, hogy ez nem tőlem függ. Emellett kissé ügyetlen vagyok társaságban, és bár nem szándékosan, de elő-előfordul, hogy egy pillanat alatt megbántok valakit, és csak utána veszem észre, milyen zűrt okoztam. Néha nem csak magamat kritizálom, hanem másokat is. És akik jól ismernek, a megmondhatói, hogy túl sokat beszélek. Soha nem fogom megérteni, miért épp engem választott Isten. De így történt, és Ő minden nap új úton-módon segít fejlődni, hogy új feladatokra legyek képes – ezt szeretem benne. Időt szán, hogy megmutassa a jobb utat.

Ma reggel új imára tanított. A dicsőítés és a kérések között hatalmas érzés öntött el, hogy mennyire szeret engem az Úr a szörnyű időszakokban, azokban a rettenetesen zűrzavaros időkben, amiket mind átélünk. De most nem vagyok szörnyű helyzetben. Jól alakul a sorsom, új szolgálati út nyílik előttem. Mégis vannak olyan pillanatok az életben, mikor halálos ítéletként zúdul rám a magány, önutálat és lelki kudarc érzése.

Ma reggel úgy éreztem, hogy így szól hozzám Isten: „Mikor sajnálod magad, mikor alig kapaszkodsz a reménybe, mikor kudarcnak érzed magad, én akkor is szeretlek. Azokban a gyenge pillanatokban is az enyém vagy. Akkor is hallani akarom a hangodat.” Milyen csodálatos! Úgy szeretem az angol The Message-fordítás szóhasználatát ebben a versben: „amikor még semmilyen hasznot nem jelentettünk neki” (Róma 5:8).

Őszintén vágyom rá, hogy hasznára lehessek Jézusnak, de nincsenek illúzióim arról, ki vagyok. Gyakran imádkozom: „Uram, kérlek, ne hagyd, hogy az utadba álljak!” De Ő továbbra is hasznosnak talál. Minden keresztényben felmerült már a kérdés, vajon miért vágyik Isten az ő korlátlan bölcsességével, tudásával és hatalmával bármely ember társaságára. Mind ismerünk egy bizonyos illetőt, aki miatt még konkrétabban és intenzívebben bukkan fel a kérdés bennünk. Annak ellenére, hogy minden okunk megvan rá, hogy kevésbé szeressen, Ő úgy dönt, hogy csak még jobban szeret minket.

Carolyn Huffstickler