myBible logó myBible
Fiókom

2026. augusztus 1., szombat

A gonosz, öreg Mrs. M.

„Azt parancsolta felőled angyalainak, hogy őrizzenek téged minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)

A nyár folyamán végig csak azt hallgattam rettegve, ahogy a két nővérem arról mesélt, milyen gonosz az ötödikes tanárnőm, Mrs. M., és hogy csak készüljek fel egy nagyon rossz évre az ő osztályában. Újra meg újra végighallgattam a rémtörténeteiket, és már előre szorongtam…

Az első napon félénken léptem be az ötödik osztályosok tantermébe. Meglepődtem, hogy minden olyan szép, örültem, hogy az összes osztálytársamat láthatom, és már alig vártam, hogy elkezdődjön az új tanév.

Az anyukánk iskolabuszsofőr volt, és én mindig vele utaztam az egyórás úton, miközben csak két háztömbnyire laktunk az iskolától. Most, hogy ötödikes lettem, már gyalog akartam suliba járni. Anya végül belement, és megengedte, hogy gyalog menjek. Korán érkeztem, és én voltam az első diák az osztályteremben. Mrs. M.-nek sem volt kifogása a jelenlétem ellen, és egy kicsit beszélgettünk is. Teltek a napok, és én minden nap korán értem be. Beszélgettünk Mrs. M.-mel, ő segített, mikor szükségem volt rá, vagy csak csendben ültünk a helyünkön. Szerettem Mrs. M.-et. Egyáltalán nem volt gonosz. Bár az előző években nem voltak jó jegyeim, most hamarosan javulni kezdtek, és lassacskán nőtt az önbizalmam is. De még mindig szégyenlős voltam, nem szerettem hangosan olvasni, és elriasztottak a helyesírási versenyek.

Gyorsan elrepült ez az év. Az utolsó tanítási napon Mrs. M. az osztály tudomására hozta, hogy egyetemi képzésen vesz részt, és a fő feladata, hogy egy diákot tanulmányozzon, és havonta írásbeli beszámolót írjon róla. Megkérdezte, ki találja ki, melyikünkre esett a választása. Többen is azt hitték, hogy őket választotta, de én a szívem mélyén tudtam, hogy engem, csak túl félénk voltam, hogy kimondjam. Végül ő maga fedte fel, hogy én vagyok az. Elmondta, úgy döntött, az osztályterembe elsőként belépő diákot fogja megfigyelni. Akkor értem be először korán az iskolába. Bár soha nem olvastam a feljegyzéseit, az ötödik osztályos évem a gonosz Mrs. M.-mel megszerettette velem az életen át tartó tanulást.

Köszönöm, drága Megváltóm, amiért elküldted angyalodat emberi formában, hogy vigyázzon rám a legfontosabb iskolai évben! A „gonosz, öreg” Mrs. M.-em kedves emlékeket hagyott bennem, melyeket időskoromban is szeretek felidézni.

Avonda White-Krause

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.