Isten arca és a szél

„Látják az ő arcát.” (Jelenések 22:4)

„Beszélnél Beckyvel?” – kérdezte Melissa. Épp csak beugrottam egy tál rakottassal hozzá vacsorára. Ha már egyet csináltam, kettőt is süthettem, és adhattam belőle. Az órámra pillantva láttam, hogy még van pár percem, így bólintottam.

„Halleluja! – kiáltott fel Melissa örömében ugrándozva. – Becky, ő biztos tud majd válaszolni neked – mondta izgatottan, és berohant a nappaliba. – Neki mindig van egy jó gondolata!” Erre azért felnyögtem belül, és azt gondoltam: Igen, általában van egy-két észrevételem. De azért nincs mindenre válaszom. Aztán az ismerősöm bemutatott Beckynek. Göndör, vörös haja kiemelte zöld szemét. Szeplők tarkították pisze orrát, ami rakoncátlan kinézetet kölcsönzött neki.

„Már nem hiszek Istenben, mert soha nem láttam az arcát – fogott bele a lány. – Se a tévében, se magazinokban, és természetesen személyesen sem. A nagynéném és nagybátyám látogatóba jött, és azt mondták, hogy biztonságosabb csak azokban hinni, amiket láthatunk.” Melissa várakozóan tekintett rám.

Mély levegőt vettem, és gyorsan bölcsességért imádkoztam, majd azt mondtam: „Nos, Becky, találkoztam már másokkal is, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint a nagynénéd és a nagybátyád.” Becky egy „én megmondtam” pillantást vetett Melissára. „Hiszel a szélben?” – kérdeztem. A lány oldalra hajtotta a fejét, nyilvánvalóan elgondolkodott. Végül erőteljesen bólintott, csak úgy röpködtek a feje körül vörös tincsei.

„És láttad már valaha a szelet?” – kérdeztem.

„Láttam, mire képes – válaszolta azonnal. – A szél letépte a tyúkólunk tetejét – mesélte Becky nevetve. – Pár napig a szomszédok udvaráról szedtük öszsze a tyúkokat… – egy pillanatra megtorpant –, de nem, még soha nem láttam a szelet.”

„Na, látod? – mondta Melissa határozottan. – Látod, Becks? Mondtam, hogy hiszek Isten létezésében, mert láttam, mire képes, még ha soha nem láttam az arcát a való életben.”

„Egy nap meg fogod látni az arcát Jób (Jób 19:26–27) és sok más ember mellett – mondtam. – És csodálatos lesz!”

„Én is szeretném látni az arcát” – ismerte el Becky lassan.

Aztán arról beszélgettünk, amikor láttuk Isten cselekedeteit. És egyáltalán nem számított, hogy már kicsit késésben voltam a földi találkozómról...

Arlene R. Taylor