myBible logó myBible
Fiókom

2026. július 27., hétfő

Ketten vagy hárman (2. rész)

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20)

Szeretném kihangsúlyozni a barátokért és hozzátartozókért végzett közbenjáró ima fontosságát, mert az én történetem az élő tanúbizonyság az erejére.

Akár fizikai, lelki, anyagi, kapcsolati segítségre van szükség, akár mindezek kombinációjára, az embereknek szükségük van az imádságra. Meggyőződésem, hogy nekem az imatársaim segítettek átvészelni a májátültetésemet. Néha előfordul, hogy egyszerűen nincs erőnk magunkért imádkozni, mikor oly nehéz az élet, hogy csak a nap végigrobotolása köti le minden figyelmünket. De ha tudjuk, hogy van egy csapat istenfélő, szerető szívű keresztény mögöttünk, aki imában támogat, az olyan nagy békességet és nyugalmat ad!

Pál is erre emlékeztet: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:6–7) Ironikus, de életem legcudarabb viharaiban tapasztaltam meg a legmélyebb békességet. Biztosak lehetünk, hogy bár vihar tombol körülöttünk, Jézus jelenlétében nem sodorhat ki minket a csónakból.

Ha küzdesz, és próbálod ellenőrzésed alatt tartani életed folyamát, akkor szeretnélek megkérdezni, hogy vajon már átadtál-e mindent az Úrnak. Hatalmas erő és öröm rejlik az elengedésben. A Megváltóra rábízhatod életed irányítását, mert senki sem szeret nála jobban. Ő szeret a legjobban. Ebben a bűnös világban meg kell küzdenünk a megtört testekkel és lelkekkel, de a teremtő és gyógyító Mester felhasználhatja gyengeségeinket, hogy tovább folytassa munkáját az életünkben és a történeteinken keresztül.

Krisztus csak arra vár, hogy válaszolhasson az imáinkra. Lehet, hogy nem mindig akkor, amikor szeretnénk, vagy úgy, ahogy várjuk, de mindig pontosan úgy, ahogy szükségünk van rá. És bár nem mindannyian gyógyulunk meg fizikailag a mennyországnak ezen az oldalán, akkor is tökéletes gyógyulás és tökéletes béke honolhat a szívünkben.

Ma kinek van szüksége az imádságotokra? Akkor emeljétek fel ő(ke)t, és ne feledkezzetek meg arról sem, hogy „imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van.” (Jakab 5:16) Ámen!

Katie McCluskey

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.