2026. július 24., péntek
Csodára volt szükségem
„Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” (Józsué 1:9)
A férjem jelentős látásromlást tapasztalt a jobb szemén. Emiatt még aznap délután egyik vizsgálat követte a másikat, és már 6 órakor sürgősségi műtétet végeztek el nála. Levált a retinája levált, és súlyosan megsérült. Az operáció alatt egyedül üldögélve imádkoztam Istenhez, hogy vezesse a sebész kezét, és induljon meg a gyógyulási folyamat.
A szemészorvos utána biztatott, de én nem éreztem túlzott optimizmust, hogy a férjem szeme menthető lenne. Jeges utakon és szállingózó hóban indultunk hazafelé. „Uram, nekem erre nincs szükségem!” – hüppögtem befelé.
„Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős?” (Józsué 1:9)
Aztán végtelennek tűnt az éjszaka. Csak ültem a férjem mellett, ügyelve, hogy pontosan abban a helyzetben tartsa a fejét, mely megakadályozza a további károsodást, és az előírt időközönként belecseppentettem a szemébe.
Majd eljött a reggel. Kontrollra kellett mennünk, ezért gyorsan összekészülődtem, majd kimentem a kocsihoz, hogy beindítsam és kicsit felmelegítsem a motort. Kiléptem az ajtón, és megpillantottam a jégpályává alakult felhajtónkat, az autó meg úgy nézett ki, mint egy jégszobor, ugyanis jeges eső lett éjszaka a hóból. Összeszorult a szívem, könnyek gyűltek a szemembe, és magányosnak és rémültnek éreztem magam. „Uram, nekem erre nincs szükségem!”
Ismét csak: „Hát nem parancsoltam-e meg neked, hogy légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” (Józsué 1:9)
Lehajtottam a fejemet, és Istenhez fordultam segítségért. Csodával határos módon sikerült kinyitnom az autó ajtaját és beindítanom a motort. De még ott volt a jég problémája. A kaparóval kezdtem feltörni és lekaparni, csakhogy hamar rájöttem, milyen hatalmas feladat ez. „Uram, nekem erre nincs szükségem!” – kiáltottam újra…
Gyermekem, „ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél” (Lukács 18:27).
Vegyes érzelmekkel óvatoskodtam be a házba, hogy segítsek a férjemnek. A karomat erősen szorítva lassan araszoltunk az ajtó felé. Közben hevesen vert a szívem. Uram, csodára van szükségem! És Ő megadta, mert már csak törött jégdarabok hevertek a kocsink körül. Az autóról és a feljáróról is eltűnt a jég. A jó Atya pont akkor tett csodát, mikor szükség volt rá. Egyetlen segélykérés sem marad észrevétlen. Ő mindig velünk van, bárhová is megyünk!
Dorian Honey