A peronon

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok!” (Máté 24:42)

Már a gyülekezeti tengerparti kirándulás előtti este várakozással és izgalommal telt meg a szívünk. A négyéves kisfiam odavan a strandokért, és tudtam, hogy csodás napja lesz.

Mindent előre elkészítettem, így mikor vasárnap reggel felébredtünk, már csak a vasútállomásra kellett elindulnunk. Ügyeltünk rá, hogy korán odaérjünk. Érkezéskor megnéztem az indulási hirdetőt, hogy mikor fut be a vonatunk. Mindig az 1-es peronról indult, így arra vettem az irányt, és békésen vártam, hisz tudtam, hogy még bőven van időnk.

15 perccel később láttam, hogy egy vonat begördül a 3-as peronra. Egy férfi kezdett szaladni az 1-es vágányról a 3-asra, de nekem szöget se ütött a fejembe. Továbbra is nyugodtan várakoztam, miközben néztem, ahogy szalad, és még mindig biztos voltam benne, hogy ez úgysem a mi vonatunk. Egy pillanattal később hallottam, hogy egy nő kétségbeesetten érdeklődik a kalauztól, vajon a Bedfordba tartó vonat érkezett-e be. Próbáltam meggyőzni, hogy ne aggódjon, mert mindig az 1-es peronról indul a vonat Bedfordba. Ekkor felém fordult, és felkiáltott: „Az megy Bedfordba!”

Hitetlenkedve odarohantam az indulási táblához, és rájöttem, hogy igaza van. Visszasietettem a fiamhoz, felkaptam a táskáinkat, és mondtam neki, hogy szaladjon fel a lépcsőn. Előrerohantam a lépcső tetejéig, ő pedig olyan gyorsan futott, ahogy csak a kis lábai bírták, és kiabált, hogy várjam meg! Utolértük egymást, megfogtuk a kezünket, egymásba kapaszkodtunk, és sikítva jutottunk fel a 3-as vágányhoz vezető utolsó lépcsőfokra. Megláttam a kalauzt, és odaszóltam neki, hogy tartsa már fel nekünk a vonatot. Elmosolyodott, és intett, hogy szálljunk fel. Lerepültünk a lépcsőn, és dobogó szívvel rohantunk fel a vonatra. Épp ekkor csukódtak be mögöttünk az ajtók.

Ahogy lezuttyantam a vonaton, a kisfiamat bátorságáért megölelgetve elgondolkodtam a történteken. Bár biztos voltam benne, hogy jó peronon vagyunk, az utolsó pillanatban kellett rájönnöm, hogy mégsem. Tudjuk, hogy lelki utazásunk során készen kell állnunk Jézus Krisztus visszajövetelére, mégis hányan várakoznak közülünk nyugodtan a rossz peronon? A kalauz kedvesen feltartotta miattunk a vonatot, de mikor az Úr visszatér, már túl késő lesz átmenni a másik peronra. Ma és minden nap húzódjunk közel Megváltónkhoz. Ő majd biztonságosan hazavezet bennünket.

Shantel Stephens