myBible logó myBible
Fiókom

2026. június 30., kedd

A nyitott ajtó hite

„Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek.” (1Korinthus 2:9)

Mostanában sokat gondolkodtam a hitbeli utunkon, és próbáltam megfogalmazni, hogy mit látok, mit tesz Isten az életünkben. A következő tanulságos eset segített a jobb megértésben.

Nem is olyan rég hajóútra mentünk a barátainkkal. Egyik este átmentünk az egyik velünk tartó családhoz. Mindannyian leültünk beszélgetni, mikor már elhagytuk a kikötőt. Az apa kinyitotta az erkélyajtót, hogy érezze a szellőt, és nézze a hullámokat. Ugyanekkor a lányuk le akart menni a földszintre innivalóért. De ahogy kinyitotta volna a lakosztály ajtaját, az nem mozdult. A kislány már a lábával is kitámasztotta magát, és úgy ráncigálta teljes erőből az ajtót, ami még mindig nem nyílt ki. Próbáltunk rájönni, mi a gond. Csak néhány perccel korábban nyitotta ki. Mi változott? Aztán rájöttünk. Az erkélyajtó kitárásakor valami megakadályozta a hajó nyomása és mozgása miatt, hogy mindkét ajtó egyszerre nyíljon ki.

Isten odasúgta nekem: „Keisha, ez a bizonyságtételed része. Akárcsak az erkélyajtó, te is azt akarod, hogy néhány dolog úgy maradjon, ahogy van. Élvezni akarod az élmény nyújtotta kényelmet. De van egy másik ajtó is, amiért imádkozol, hogy megnyíljon. A másik oldalon minden megvan, amire szükséged van, és még annál is több. Frusztrált leszel, mert nem nyílik ki, de néha az egyik ajtónak be kell csukódnia ahhoz, hogy egy másik kinyílhasson.”

Ez mélyreható felismerést jelentett számomra. Az életben gyakran ragaszkodunk az ismerős és kényelmes dolgokhoz, még akkor is, ha érezzük, hogy valami nagyobb dolog várna ránk. A zárt ajtók a frusztráció és zűrzavar forrásai lehetnek, de egyben a növekedés és az újrakezdés lehetőségei is. Azzal, hogy elengedjük a megszokottat, teret adunk az új és potenciálisan teljesebb tapasztalatoknak, melyeket Isten tartogat számunkra.

A hitünk útján ez azt jelenti, hogy bízunk a menny tökéletes időzítésében és terveiben, még akkor is, ha nem értjük. Hitre van szükség, hogy elengedjük a múltba kapaszkodást, és elfogadjuk az ismeretlen felé vivő jövőt. Miközben az életben navigálunk, ne feledjük, hogy néha be kell zárnunk egy ajtót ahhoz, hogy kinyíljon egy másik, ami azokhoz az áldásokhoz és növekedéshez vezet, melyeket Mindenhatónk készített számunkra.

LaKeisha Williams

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.