Isten jósága

„Mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságok és élvezetek rabjai voltunk… De amikor a mi üdvözítő Istenünk jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem a véghez vitt igaz cselekedeteink alapján újított meg, hanem könyörületből mentett meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek által.” (Titusz 3:3–5)

Múltkor munkába menet olyan ének hangzott el a rádióban, ami könnyeket csalt a szemembe. Arról szólt, hogy egész életemben milyen hűséges és jó volt hozzám az Úr. Erről az a helyzet jutott eszembe, amelyet inkább igyekeztem volna elfelejteni az évek során.

Fiatalabb és nem túl bölcs koromban egy olyan sráccal jártam, akit nem lett volna szabad beengednem az életembe. Hamar rájöttem, hogy drogfüggő, és mint minden függő, ő is szinte bármit megtett volna, hogy kábítószerhez jusson. Egyik este betoppant hozzám, és pénzt követelt, ami nem volt nálam. A helyzet nagyon elmérgesedett. Mikor nem kapta meg, amit akart, elővett egy kést, és a hasam felé döfött. Felkészülve vártam a szúrást és az elkerülhetetlen fájdalmat, de ehelyett a kés valami gumiszerű dologba ütközött, és kirepült a kezéből. A padlóra esett, és a konyhai sarok mögötti mosogatónak vágódott. A fickó ezen annyira megdöbbent, hogy se szó, se beszéd kiviharzott, anélkül, hogy tovább követelőzött volna.

Elképesztő! Hogy került a falon át a kés a másik helyiségbe? Csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm, Krisztusom! Tudom, hogy aznap éjjel megmentette az életem. Amikor a lehetségesről és a lehetetlenről esik szó, Máté azt mondja: „Jézus pedig rájuk tekintett, és azt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19:26)

Minden olyan gyorsan történt, és nem emlékszem, hogy lett volna időm imádkozni, ellenben Ézsaiás így emlékeztet: „Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok, még beszélnek, és én már meghallgattam őket.” (Ézsaiás 65:24) Hiszem, hogy Isten elküldte angyalát, hogy álljon be elém, és tartsa fel a kést. Egyszerűen nincs más magyarázat rá.

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az Úr –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek.” (Jeremiás 29:11) Az Úr megkímélte az életemet, még sok nappal megáldott, és ezért életem végéig hálás leszek neki. Dicsérni fogom Őt, mert célja van az életemnek, és folyamatosan énekelni fogok mennyei Atyánk jóságáról!

Sylvia A. Franklin