Csak köszönjétek meg!

„Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1Thesszalonika 5:11)

Alapvető fontosságúak voltak az őszinte bókok a női, keresztény és szolgálati növekedésemben, bár nehezen tanultam meg méltósággal fogadni őket.

Amikor valaki azt mondta: „Tetszik a ruhád!”, lehet, hogy örültem neki, és megerősített, de gyakran feleltem rá olyasmit, hogy „Ó, ez a régi cucc? Van egy kék pulóverem is, ami jobban áll, de ma épp mosásban volt.” Vagy: „Szerinted nem nézek ki benne kövérnek? Olyan vaskosnak érzem magam ebben a felsőben.” Miért nem tudok csak mosolyogni és azt mondani, hogy „köszönöm”?

Mikor valaki azt mondta: „Gyönyörűen zongorázol”, talán ezzel arra bátorított, hogy folytassam a gyakorlást. Azonban egyre-másra mondogattam, hogy „De hisz annyiszor bakiztam a befejező éneknél!” Miért nem tudtam csak mosolyogni és azt mondani: „Köszönöm”?

Amikor valaki megdicsér: „Nagyon jó gyermektörténetet mondtál ma, úgy tetszett!”, azzal megerősít, de megkísért, hogy azt válaszoljam: „Pedig kifelejtettem azt a részt, hogy...” Miért nem tudok csak mosolyogni és azt mondani, hogy „köszönöm”?

Néha azt hisszük, hogy alázatosak vagyunk, ha egy bókra válaszul lealacsonyítjuk magunkat. Mégis mennyire alázatos, ha nem értünk egyet valakivel, és lényegében könyörgünk neki, hogy vitatkozzon velünk, és nyugtasson meg, hogy igazából csodásak vagyunk?

Első pillantásra rólam szól a bók, de megtanultam, hogy valójában többről van szó. Arról a másik személyről is, aki a barátságát és ezzel kapcsolatot kínál nekem. Ha visszautasítom, akkor elutasítom a kapcsolatot vagy barátságot is, és tiszteletlen vagyok a véleményével szemben.

Kínos lehet olyankor elfogadni a bókokat, ha úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg, ha bizonytalanok vagyunk, vagy ha félünk beismerni, milyen aranyosnak érezzük magunkat! Ha úgy gondolunk rájuk, mint megerősítő lehetőségekre, és kapcsolatba lépünk a megdicsérőnkkel, akkor már sokkal szívélyesebbek leszünk vele.

Talán azt mondjuk majd: „Köszönöm, egy nagy leárazáson szereztem a szoknyát!” Vagy: „Milyen kedves, hogy ezt mondod! Köszönöm, sokat gyakoroltam rá!” Vagy még jobb, ha egyszerűen csak mosolygunk, és azt feleljük: „Köszönöm!”

Amikor valaki igyekszik biblikusan élni, és kedves szavakkal bátorít és épít minket, áldjuk meg őt azzal, hogy nagylelkűen nyugtázzuk a tőle jövő megerősítést. Ezáltal mi magunk is alázatosabban és biblikusabban élhetünk.

Cheri Corder