Csodabogárból különleges

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok.” (1Péter 2:9)

Épp sorban álltam a többi pedagógiai főiskolai hallgatóval, akik arra készültek, hogy belépjenek a Henderson Állami Egyetem Garrison-csarnokába Arkadelphiában, Arkansas államban, ahol hivatalosan is elismernek diplomásként mint oktatásügyi szakembert. Az előző, mesterképzésen szerzett diplomámmal ellentétben ezúttal talárt fogok viselni. A professzorom, dr. Judith Jenkins e-mailt küldött, melyben arra utasított, hogy a köpenyemet a jobb karomra téve vigyem, de ahogy haladt előre a sor, a többi végzős közül senki sem vitte a talárját. Többeket láttam, akik már felöltötték. Kicsit furán éreztem magam, de a lányom és a mostohalányom megnyugtatott, hogy rendben van. Én nem voltam benne olyan biztos. Kísértést éreztem, hogy felvegyem a talárt, és olyan legyek, mint a többiek. De nem tettem. Úgy döntöttem, hogy követem a professzorom utasításait, még ha nem is értem, miért.

A végzősök családjai velünk együtt vonultak fel a Garrison-csarnok elejéig, mielőtt egy kijelölt helyre mentek. A végzősök bemutatták a kártyájukat a bemondónak, aki felolvasta a fokozatot és a jelölt nevét. Amikor rám került a sor, átadtam a kártyámat a konferálónak, majd mielőtt előrementem, hogy átvegyem a diplomámat, a professzorom odajött, átnyújtott egy könyvet, megfogta a köpenyt, rám terítette, és megölelt. Hirtelen már nem éreztem magam csodabogárnak. Különleges érzés öntött el, és soha nem fogom elfelejteni az élményt. A lányom felvette az eseményt, és mikor elküldtem a barátaimnak, és kiposztoltam a Facebookra, senkinek fogalma sem volt a történetről, ami a talár mögött állt. Talán azt hitték, hogy mindenki így csinálja. Csak annyit mondhatok, hogy egy szempillantás alatt különcből különlegesnek éreztem magam.

Aztán rájöttem, hogy Isten gyermekeként és adventista hívőként is lehetnek olyan időszakok, mikor csodabogárnak érezzük magunkat, mert nem ugyanazon az úton járunk, mint a világ többi része. Még az is lehet, hogy kényelmetlen érzés, hogy mások vagyunk. Lehet, megkísért, hogy a világot kövessük, ahelyett, hogy Isten utasításai szerint haladnánk előre. De az Úr szemében nagyon különlegesek vagyunk. Mi vagyunk a „választott nemzetsége, királyi papsága, szent nemzete, Isten tulajdon népe” (1Péter 2:9).

Segíts, Atyám, hogy emlékezzek: mikor furcsának érzem magam, különleges vagyok a szemedben, mint mindenki, aki téged követ a világ helyett. Segíts, hogy mindig a te kezedbe kapaszkodjunk, Atyám!

Sharon (Clark) Mills