myBible logó myBible
Fiókom

2026. június 12., péntek

Számláljuk az áldásainkat!

„Megemlékezem a régi időkről, végiggondolom minden dolgodat, kezed munkáiról elmélkedem.” (Zsoltárok 143:5)

Ebben az évben átnéztem a szekrényemben tárolt fényképes dobozokat az elmúlt évekből. Elkezdtem albumokba rendezgetni, hogy a gyermekeink és unokáink számára legyen egy-egy feljegyzés a család mindkét ágán levő felmenőikről. Mint a népszerű, régi dalban („Memories Are Made of This”, azaz: Így születnek az emlékek), mindannyian naponta gyűjtünk emlékeket.

Sok olyan áldásra, védelemre és gondoskodásra emlékeztettek, melyeket 83 évem során természetesnek vettem. Családunk minden utazása és költözése során Isten soha nem hagyta abba a védelmezést, a szeretetet és a gondoskodást rólunk.

Házasságunk korai éveiben férjemmel és két kisgyermekünkkel egy pici lakókocsiban éltünk, ahol faültetési szerződéseket teljesítettünk Oregon, Washington, Idaho és Montana magashegyi területein az Egyesült Államokban. Körülbelül négy-hat hetente költöztünk, Oregonban kezdtünk, és a kanadai határ felé haladtunk.

Amikor már eléggé elolvadt a hó, hogy a csapat csemetéket ültessen az erdőben, egy kicsit északabbra költöztünk. A kisfiunkat és kislányunkat jól bebugyolálva küldtük ki a friss levegőre játszani. Mennyire szerettük a csodálatos vadvilágot, és hogy körülvett a természet! Az egyik helyen egy vízesés tövében táboroztunk le, ami a vízesés feletti hőforrásokból eredt. Meleg patakot képezett, ahol órákon át játszadoztak a gyerekek. Volt egy régi kád a korai fakitermeléses időkből, és egy cső, mely bevezette a meleg vizet a kádba. Miután a férfiak minden nap elmentek fát ültetni, ott vettünk a gyerekekkel meleg fürdőt.

1970 és 1973 között három éven át ez volt a mi „távoli otthonunk”. Vadvirágokat gyűjtöttünk és préseltünk le, és sok boldog emléket szereztünk. Amikor végül visszatértünk kaliforniai otthonunkba, gyermekeinknek meg kellett tanulniuk a vízöblítéses WC és a zuhanyzó használatát. Milyen csodálatos életet tudtunk biztosítani nekik! Mindannyiunknak szép emlékei vannak azokról az időkről, amelyeket az északnyugati vadonban töltöttünk.

Hálát adhatunk Istennek minden értékes emlékért és csodálatos áldásért. Ne felejtsük el mindannyian számontartani az áldásainkat. Felsorolva eszünkbe jut, mit tett Isten az életünkben.

Marcella Lynch

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.