myBible logó myBible
Fiókom

2026. június 10., szerda

GPS: Isten helymeghatározó rendszere

„Az ember elméje terveli ki útját, de az Úr igazgatja annak járását.” (Példabeszédek 16:9)

Jó néhány éve azon kaptam magam, hogy idegen országba költöztem. Az áttelepülés családi döntés eredménye volt. Bár imádkoztunk, és éreztük, hogy ebbe az irányba vezet Isten, mégis ott lógott a levegőben a kérdés, hogy mit akar az Úr, mit tegyünk ezen az új földön. Engedelmeskedtem vezetésének, de még mindig bizonytalankodtam a célt illetően. Egy évvel a költözés után, ahogy a konyhaablakomon keresztül kibámultam, elkezdtem gondolkodni néhány olyan területről, ahol jelenleg szolgáltam, és arról, hogy vezet Isten keze. Bár még mindig sok kérdésem volt a jövővel kapcsolatban, kezdtem megtapasztalni a jó Atya irányításának mindent elsöprő érzését.

Lehet, hogy neked is sok kérdésed van, ahogy nekem is, hová visz Isten, és mit akar, mit tegyél, de nyugodj meg: neki megvan a saját rendszere, miként irányítsa az életünket. Az, hogy Isten vezet, nem jelenti, hogy mindig simán megy az élet, vagy hogy precízen fogjuk végrehajtani a terveit. De ha tartjuk az irányt, az Úr el fog vinni az általa eltervezett célba.

Attól függően, hol élsz, szükséges lehet, hogy erősen támaszkodj egy globális helymeghatározó rendszerre (GPS) a járművedben, hogy ismeretlen és távoli helyekre juss el. A GPS rendkívül hasznos, és általában jól működik, de olykor a szükségesnél hosszabb utakra terel. Néha megszakadhat a műholdas kapcsolat, és máskor teljesen rossz felé küld.

Bár nem mindig lehet teljes mértékben támaszkodni a GPS-re, van egy jobb navigációs rendszer is, mely teljesen megbízható, hiteles és helyes, ez pedig Isten helymeghatározó rendszere. Ebben a rendszerben mennyei Atyánk, a Teremtőnk gondosan feltérképezi életünk útvonalát, és minden egyes kanyart, bukkanót és dombot úgy rajzol be, hogy végül elvezessen az országába. Bár előfordulhat, hogy nem követjük a menny útmutatását, és eltévedünk, Istenünk irgalmasan újratervez, és megint kiadja útbaigazításait, hogy visszatérhessünk a helyes irányba.

Bármit is tapasztalsz tehát fizikálisan vagy érzelmileg, bármi miatt szorongsz vagy aggódsz, ne feledd, hogy rátámaszkodhatsz Istenre, aki megmutatja az utat, melyet Ő készített számodra. Bízhatsz benne, hogy a helyes irányba vezet, mert az Úr helymeghatározó rendszere soha nem hibázik.

Taniesha K. Robertson-Brown

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.