Mint a kisgyermek

„Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Filippi 4:6)

A férjem egy zsúfolt férfiszolgálatok osztálya számára tartott hétvége után tartott hazafelé a Tennessee állambeli Gatlinburgbe. A fiunk az ötéves fiával a kocsijában már pár mérfölddel előtte járt, mikor felhívta az apját, hogy tudassa: defektet kapott, és leállt az út mellé. A férjem utolérte és felvette őket, majd elindult a legközelebbi Supercenterbe, hogy kerékkulcsot vegyen. Megpróbálták meglazítani a kerékagyakat, és mikor nem sikerült, hazamentek egy kis harapnivalóért, mielőtt újra nekiveselkedtek volna egy másik méretű csavarkulccsal, ami a férjemnél volt otthon.

Miután ettek, és összeszedtek néhány szerszámot, a férjem azzal az ígérettel csábított, hogy ha csatlakozom hozzá, mindkét unokámat láthatom. Visszamentem a helyszínre, ahol még mindig ott állt a fiam autója. Találkoztunk a fiunkkal, a menyünkkel, a kislányukkal és az unokánkkal, és a következő órákban a férfiak azon dolgoztak, hogy megkísérelték meglazítani a makacs kerékagyakat. Ahogy peregtek az órák, az unokám úgy tett, mintha egyik gyorsétteremből a másikba vinne. Mindenféle finomságokat rendeltünk, és ő teljesen elégedetten ült Bibi ölében, miközben a felnőttek meg mind frusztráltabbak lettek. Mielőtt még egyszer elmentem volna egy autószerelő boltba, hogy más méretű csavarkulcsot vegyek, a férjem türelemért és felmentő seregért imádkozott.

Miután visszatértünk a sztráda szélén ragadt autóhoz, az új csavarkulccsal már sikerült levenni a csavaranyákat, de most meg a csavarkulcs belsejébe szorultak be! Miközben az unokámmal visszatértünk képzeletbeli éttermünkbe, hallottam, hogy a fiunk azt mondja: „Hagyd, apa. Hívok egy vontatót!” Azonban a férjem kitartott, én pedig tovább imádkoztam. Néztem az unokámat, aki teljesen boldog volt! Tudta, hogy apa kereke elromlott, de azt is tudta, hogy az apukája és a nagypapija majd megoldja. És így is lett. Sok idő és kitartás, elveszett kocsikulcsok, még több ima és megtalált kocsikulcs után jó véget ért a történet.

Máté 18:3-ban Jézus arra bátorítja a tanítványokat, hogy ne foglalkozzanak a világ dolgaival, hanem olyanok legyenek, mint egy kisgyerek, és teljes mértékben hagyatkozzanak rá. Mint az unokámnak, nekünk is van apukánk, aki gondoskodik a problémáinkról, így nem kell aggódnunk. Barátaim, mikor segítséget kérünk az Úrtól, nem kell stresszelnünk vagy aggódnunk. Mennyei apukánk majd mindent kézben tart!

Donna L. Tucker