Már majdnem otthon

„Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Mózes 33:27)

Otthon. Elég csak kimondani a szót, máris emlékek, képek és érzelmek árasztják el a szívet, elmét és lelket. Mit jelent számodra az otthon? Hogy néz ki? Biztonságos hely vagy olyan, amit már nagyon szeretnél magad mögött hagyni?

Korai lelkészi éveink alatt a férjemmel bizony megtapasztaltuk a hajléktalanságot. Úgy gondoltuk, hogy a lelkészi alkalmazásból kilépve zenei szolgálatba kezdünk, és hitben hoztuk meg a lépést. Egy használt, majdnem 5 méteres lakóautóra cseréltük le a házunkat, és néhány jó baráttal útra keltünk, hogy Jézusról szóljunk a világnak. És bár a szüleink nem mondták ki, tudom, hogy csak vakarták a fejüket, és azt kérdezgették: Mi a csoda történt velük?

Ó, milyen történeteket tudnánk mesélni! Téli reggeleken arra ébredtünk, hogy a víz megfagyott az éjjeliszekrényre tett pohárban. A templomban egy borítékot csúsztattak a zsebünkbe, benne annyi pénzzel, amivel teletankolhattuk a kocsit. Élelmiszerekkel teli szatyrokat hagytak névtelenül a lakókocsink ajtajánál, mikor a szekrényünk üresen kongott. Megannyi ilyen történetünk van!

Nem volt hova mennünk, miután kiléptünk a zenei szolgálatból. Szó szerint. Eladtuk a lakóautót, így egy barátunk nyitotta meg előttünk az ajtaját. Hónapokig a vendégszobájában laktunk, míg azon fáradoztunk, hogy talpra álljunk. Hajléktalanok voltunk. Egyedül és magányosan. Hittel léptünk ki, és a történetünkben biztos benne kellene lennie az „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” szavaknak – de velünk nem ez történt. Szegény, hajléktalan, friss házasok voltunk hazavezető út nélkül.

Egy este, miközben csüggedéssel és könnyekkel küszködtem, bevackoltam magam Michael ölelő karjai közé. Ahogy a mellkasára hajtottam a fejem, tudtam, hogy ez az igazság. „Ez az otthonom – suttogtam. – Itt, a karodban.” Most először jöttem rá, hogy az otthon több, mint tégla és habarcs, kerítés és virágládák. Annak a karjában találok otthonra, akit szeretek – és aki szeret engem.

Ha hajléktalansággal nézel szembe, barátom, akár szó szerint, akár lelkileg, tudjad: „Hajlékod az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” (5Mózes 33:27) Az otthon annak karjában van, aki szeret téged. Támaszkodj rá, és tudjad, hogy minden rendben lesz. Ahogy Istenben maradunk, történeteink végül arról fognak tanúskodni, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Kitartás! Már majdnem otthon vagyunk!

Karen Pearson