2026. május 31., vasárnap
Nem szégyellem
„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” (Róma 1:16)
A földi történelem érdekfeszítő korszakában élünk. A technológiának köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy a világ másik felén élő ember mit vacsorázott. Bensőséges bepillantást nyerhetünk olyanok életébe, akiket nem ismerünk – és néha még olyanokéba is, akiket nem akarunk ismerni. A közösségi média arra ösztönzi az embereket, hogy vállalják fel, mi minden rejlik bennünk. Arra sarkallnak, hogy bármit mondjunk ki, amit csak akarunk, függetlenül attól, hogy igaz-e, vagy hogy mit érezhet a másik.
Tudod, mire nem bátorít a társadalmunk? Isten teljes szívből jövő keresésére. Nem támogat, hogy azzá a férfivá és nővé váljunk, akinek az Úr teremtett. Nem ösztönöz, hogy olyan jellemet alakítsunk ki, melyre büszke lehet Isten. Sőt, attól függően, hogy milyen csoportban találjuk magunkat, megpróbál meggyőzni, hogy nem is létezik Isten.
Pál apostol is hasonló légkörben találta magát. Bár a zsidók hittek az Úrban, és várták a megígért Messiás eljövetelét, nem fogadták el Isten Fiának Jézust. Elutasították és bántalmazták, végül pedig meggyilkolták a kereszten (János 18:28–19:42). Amikor aztán Krisztus feltámadt a halálból, azt terjesztették, hogy csak a tanítványai lopták el a testét (Máté 28:13).
Mikor Pál Jézus halálának és feltámadásának örömhírét tanította, néhányan bántalmazták: megverték, megkövezték, és börtönbe zárták. Megpróbálták eltörölni. De az apostolnak ez nem tetszett. Nézzétek csak meg merész kijelentését: „Nem szégyellem az evangéliumot.” Pál saját bőrén tapasztalta meg az evangélium erejét, és tudta, mire képes Krisztus. Ismerte azt az Istent is, akinek szolgált, és büszkén tudatta az emberekkel, hogy hisz Jézusban. Ő a szentek üldözésétől a korai egyház vezetéséig jutott. Ezért kell az evangélium átalakító erejéről beszélnünk!
Barátaim, Jézus eléggé szeretett minket ahhoz, hogy meghaljon értetek és értem. Elhagyta a mennyei dicsőséget, hogy szegénységben és megalázottságban éljen értünk. Csodálatos dolgokat tett! Milyen nehéz lehet számunkra, hogy elismerjük Őt Urunknak és Megváltónknak? Miközben időt töltünk mennyei Atyánkkal, Pállal együtt hirdessük bátran, hogy nem szégyelljük az evangéliumot. Ma is munkálkodjon Krisztus belső átalakító ereje az életünkben!
Aminata Coote