A történetem (2. rész)

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az Úr –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek.” (Jeremiás 29:11)

„Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7)

 

Minden héten annak ellenére elmentem a gyülekezetbe, hogy állandó kísérőmül szegődött a félelem és a gyűlölet. Minden nap egy szenvedés volt. Semmi reményem nem volt a jövőmet illetően. Az életem puszta létezés lett. A munkahelyemről az egyik kolléganőm nem értette, miért nem imádkoznak a gyülekezetemben a megszabadulásomért. Megkérdezte, hogy meg vagyok-e váltva. Ez gyötörni kezdett. Nem tudtam igennel felelni, mert nem voltam biztos a megváltottságomban, és nemet se tudtam felelni, mert az a kudarcomat tükrözte volna. Megkönnyebbülésre vártam, de nem Istentől. És ennek ellenére továbbra is eljártam az imaházba.

Ebben a szörnyű időszakban az Úr egy különleges férfit küldött az életembe, akit a gyülekezetben ismertem meg. Ez a férfi végighallgatta az összes bajomat. Szükségem volt egy barátra, valakire, aki kitartóan mellettem áll, és ő lett ez a barát. Majd három év múlva megkérte a kezemet. De még távol állt tőlem a házasság. Teltek a hónapok, és ő újra feleségül kért. Ez alkalommal már igent mondtam. A jó Istennek terve és jövője volt számomra, még akkor is, ha nekem nem volt. Az Úr három gyermekkel áldott meg minket. Ez újabb életcélt adott. A gyermekeimnek szükségük volt rám, ezért nem adhattam fel.

Évekig tartott, mire az elmém meggyógyult. Mára már elcsitult az egykori átkozódás, gyűlölet és félelem bennem. Most már szeretet és együttérzés honol a szívemben. Bizalommal és reménykedve imádkozom Istenhez. Nem történt gyorsan a változás, hanem egy életen át tart. Minden nap ajándék volt, amit az Úr adott, hogy segítsen a gyógyulásom folyamatában.

Ha belső fájdalommal küzdesz, és úgy érzed, hogy nem boldogulsz, és nem vagy biztos benne, hogy a dolgok még jobbra fordulhatnak, tudnod kell, Isten azért adta kegyesen ezt a napot, hogy a tudtodra adja: törődik veled és érted munkálkodik. Ő az idő Ura. Az időn keresztül fáradozik, hogy segítsen, és eljuttasson oda, ahol elmondhatjuk: „Igen, Uram, szeretsz engem. Mindig is szerettél, és mindig is szeretni fogsz. És igen, Uram, én is szeretlek téged!”

Ámen az ő hűségéért! Hol is lennénk nélküle…?

 

Rosemarie Clardy