myBible logó myBible
Fiókom

2026. május 28., csütörtök

A történetem (1. rész)

„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. Uram, felhoztad lelkemet a sírból, fölélesztettél a sírba szállók közül.” (Zsoltárok 30:3)

 

Először a 20-as éveim derekán hallottam a hetednapi adventistákról. Szorgalmasan olvastam és végeztem levelező bibliatanulmányokat, és tanultam a szombatról, a tizedről, a tiszta és tisztátalan húsról és sok másról, amit igazságként fogadtam el. De egyetlen terület okozott gyengeséget: a Jézus Krisztussal való kapcsolat. Rátaláltam egy adventista gyülekezetre, és hűségesen járni kezdtem, de ezúttal sem ismertem meg személyesen az Urat vagy az erejét, amivel segíthet legyőzni a benne bujkáló félelmet és a bűneimet.

A hálószobámban imádkozva küszködtem: félelem, kétségeskedés, alacsony önbecsülés és egy csomó más bűn tartott fogva. Végül eljött a nap, mikor ismét imában küzdöttem, majd egyszerűen feladtam, mert elfogadtam, hogy nem ment meg Isten.

Ez a hiedelem életem legsötétebb, legriasztóbb gödrébe taszított. Már korábban is tudtam, hogy rossz állapotban vagyok, de ez most elviselhetetlen lelki kínt jelentett tele félelemmel, mert elvesztettem a reményt. Várható enyhülés nélkül öngyűlölettel töltött el a mindent felőrlő félelem.

Hihetetlen, de csak szeretettel és irgalommal fordult hozzám Isten! Bennem meg csak színtiszta gyűlöletet fortyogott. Éreztem, ahogy elektromos áramként kúszik fel a karomban. Mint a hálóba gabalyodott hal vagy a csapdába esett madár, én is csapdába kerültem. Bár a szívem és elmém elidegenedett az Úrtól, az a gondolat járt át, hogy nincs más, ahova fordulhatnék segítségért, mint az egyház.

A lelkész tisztában volt az intenzív harcommal, és imádkozott értem. Ekkor még nem tudtam beszélni. Imái nem törték át a sötétségemet, és mivel rájött, hogy nem tud többet tenni, felhívott egy nőt, aki nagyszerű imaharcos volt. Ő eljött a lelkész házához, és próbált beszédbe elegyedni velem, de én megszólalni se bírtam. Imádkozás közben az Úr reményteljes üzenetét közvetítette: „Igen, szeret engem Rosemarie, csak még nem tudja.”

A hölgy elhívott terápiára is, és az első találkozásunkkor megjegyezte, menynyire jól tudtam már reagálni és beszélni vele. Imában kérte a jó Atyát, jelenítsen meg nekem valamit. Csak egy röpke pillanatig tartott, de a lelki szemeim előtt egy rohanó, zubogó, tiszta, fehér vízű patakot láttam meg. Szeretetével Isten áthatolt a sötétségen, a félelmen és a gyűlöleten. Nem mondott le rólam!

 

Rosemarie Clardy

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.