Az engedelmességi teszt

„Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra…, akkor ti lesztek az én tulajdonom.” (2Mózes 19:5)

 

A nyarakat az USA-beli Michigan északi részén szoktam tölteni a Superior-tó közelében, ahol gyönyörű achátok találhatók. Úgy élvezem a keresésüket, és szinte minden alkalommal találok egy-kettőt, mikor kimegyek. Egyik nap egy gyönyörűen csillogó, fehér achátra bukkantam! Felkaptam. Ez volt a legjobb, amit egész nyáron találtam. Aztán jött a gondolat, hogy ajándékozzam el. Á, biztos nem! – vitatkoztam magammal, de nem tudtam szabadulni az ötlettől. Aztán másik gondolat suhant át az agyamon: Szeretnél még egy achátot találni? És ez megakasztotta a gondolataimat.

Eszembe jutott egy közelmúltbeli beszélgetésem az Úrral. Biztosítottam, hogy én nem bálványozom az achátokat. Egyszerűen csak szerettem rájuk bukkanni, mert Isten teremtette őket, gyönyörűek, és mind egyedi. Hittem, hogy ezzel most próbára tesz. De kinek adjam oda? Több ember is eszembe jutott, de egyik se tűnt megfelelőnek.

Aztán észrevettem egy házaspárt a parton, akik köveket kerestek. A nő a rollátora ülőkéjén ült, és azonnal tudtam, hogy az övé kell, hogy legyen. Mikor megkérdeztem, hogy achátokat keresnek-e, a férfi azt felelte: „Igen, de még egyet se találtunk…” Erre odanyújtottam a fehér achátot a hölgynek, és mondtam, hogy az Úr arra kért, adjam oda neki. Meglepettnek tűnt, mikor érte nyúlt. Gyönyörűnek találta, és megköszönte. Elmesélte, hogy gerincproblémái vannak, és azért jöttek ki a tópartra, hogy kicsit kikapcsolódjanak, és jól érezzék magukat.

Ahogy távolodtam, túláradó öröm árasztotta el a lelkemet, és könnyek szöktek a szemembe. Milyen hihetetlen belegondolni is, hogy Isten arra használt, hogy bátorító üzenetet küldjön velem egy idegennek, és tudassa, gondol rá fájdalmában: látja és szereti őt.

Tovább keresgéltem a köveket, tekintetemmel a partot fürkészve. Ez mostanra már szokásommá vált. Aztán megláttam: egy gyönyörű követ örvénylő mintával, ami kis pöttyök körül kavargott. Isten különleges ajándéka volt, és azonnal Van Gogh: Csillagos éj című képére emlékeztetett.

A legtöbb embernek talán nem tűnik soknak, de nagy dolog volt a fehér achát elajándékozása, még úgy is, hogy már sok van nekem belőlük. Azonban az volt a legszebb, hogy Isten arra használta fel, hogy az egyik gyermekét megáldja. Annyira örülök, hogy hallgattam rá! Az engedelmességnek nagyobb áldása van, mint bármilyen achátnak. Különben is, mikor mennybe jutunk, maga Jézus kezéből kapok majd fehér követ!

 

Susan Erickson