Áldjátok az Urat!

„Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívemből, és örökké dicsőítem nevedet!” (Zsoltárok 86:12)

 

Én már mindennel Istenhez fordulok. Minden miatt! De ez itt a bökkenő. Megállapítottam, hogy az Úrral folytatott kommunikációm csupa kéréssé vált! Ezt kérek! Azt kérek! Az élet tele van megannyi problémával, körülménnyel, gonddal és teherrel. Sok mindent nem vagyok képes egyedül megoldani.

Jézus arra bátorít, hogy minden gondomat vessem rá, mert Ő gondoskodik rólam (1Péter 5:7 az én parafrázisomban). Azt is mondta, hogy minden terhemet vigyem hozzá, és Ő megnyugvást ad (Máté 11:28 az én parafrázisomban). Elfogadom az ajánlatát. Minden pillanatban.

De az a gond, hogy közben elfelejtem dicsőíteni érte Istent. Elfelejtek oly gyakran hálát adni, mint ahogy ezt meg azt kérek tőle. Például felszállok egy repülőre, és imában kérem a Mindenhatót, hogy legyen biztonságos utam. Miután földet értünk, a leszállással járó hercehurca közben elfelejtek hálát adni a biztonságos útért. Természetesnek veszem az Úr gondoskodását.

Zsoltárok 50:23-ban Isten azt mondja: „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem.” Az Istennel való kapcsolatomnak és kommunikációmnak az imádat és a dicsőítés jegyében kell történnie. Ő meghallgatta az imáimat, és megáldott. Körülvesz keze munkájával. Olyan sok mindent tesz elérhetővé. Törődik az életem apró dolgaival. Még akkor is, mikor úgy gondolom, hogy valami túl kicsi ahhoz, hogy a menny közbeavatkozását kérjem, Ő akkor is törődik velem. Körülvesz a jelenlétével. Ezért kell dicsérnem Őt.

Könnyű segítségül hívni az Urat, mikor rosszra fordulnak a dolgok, de mihelyt már jól mennek, gyakran elfelejtjük, hogy miatta alakultak jól. Könnyű azt gondolni, hogy saját erőfeszítésünkkel visszük előre az életünket. Bár nélkülözhetetlen a kemény munka és az erőfeszítések, mégis Isten keze van jelen mindenben, ami miatt olyanokat érünk el, amik nem valósultak volna meg a közbelépése nélkül.

A vele való kapcsolatomért dicsőítem Istent, a kapcsolatért, mely minden tettemen meglátszik. És akkor majd a világ meglátja bennem Jézust – de én ennél többet akarok. Isten szeretetének tanúja leszek. Ez az Úr dicséretével kezdődik, és hogy dicsőséget adok neki. Csak az jelenti a kihívást, hogy ne vegyem természetesnek Őt. Ezért hát mondjuk Dáviddal együtt: „Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívemből, és örökké dicsőítem nevedet!” (Zsoltárok 86:12)

 

Jean Arthur