myBible logó myBible
Fiókom

2026. január 1., csütörtök

Az itteni és otthoni hegyek közt

„Azért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol Krisztus van Isten jobbján ülve. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kolossé 3:1–2)

 

Kitörő siker volt a kempingezés, és csomagolás közben a férjem azt javasolta, még másszuk meg a Princeton-hegyet, egy közelben lévő 14-est (egy 14 ezer láb [4 267 méter] magas csúcsot). Majdnem delelőre ért a nap, már sok idő eltelt a tipikus kora reggeli indulástól egy ilyen csúcsra, de szinte hívogatott a kék ég és a jó idő.

Két kisfiunk lelkesen belement, így hazaindulás helyett az ösvény kiindulópontja felé vettük az irányt. Hirtelen a meredek útról lehúzódva hegymászó férjem rámutatott egy szinte észrevehetetlen csapásra, mely a csúcs felé kanyargott: „Erre menjünk a főút helyett! Időt spórolunk vele.”

Zord szépség fogott körbe minket, és a lelkünk is felszállt a magasba, ahogy felfelé kaptattunk. Miután késő délután elértük a csúcsot, megálltunk egy családi fotóra, mielőtt úgy döntöttünk, hogy a jól bejáratott fő csapáson megyünk le. Fáradt lábunk és egyetlen fejlámpánk lassította az ereszkedésünket. A fiúk ujjongtak, mikor elértük az útjelző táblát, de mindannyian tudtuk, hogy még messze van a meredek úton lejjebb levő parkoló. Hosszú idő után a legkisebbünk már nyugtalankodni kezdett, és olyanokat kérdezgetett, amik mindannyiunkban felmerültek: „Nem kellene már a furgonnál lennünk, apa? Mi van, ha történt vele valami? Hogy megyünk akkor haza?” A férjem megnyugtatta, hogy angyalok óvnak minket, mind együtt vagyunk, és Jézus is vigyáz ránk. A hangos ima és a közös éneklés felfrissített lelkileg, mialatt tovább haladtunk a sötétben. Végre egy újabb meredek kanyarhoz értünk, és ugyanaz a fiú már boldogan kiáltott fel! Megtaláltuk a furgont, pont ott, ahol hagytuk. Minden rendben volt, hazafelé tartottunk.

Végső otthonunk felé közeledve félelmetes hegyekkel fogunk találkozni. Az ösvény még napfényes időben is lehet hosszú és meredek, és elönthet a fáradtság. Félelem és csüggedés sötétsége fenyegethet és boríthat el, és már azon töprengünk, mi történhet, ami megakadályozhatja a hazatérésünket. De csak haladjunk tovább együtt a remény és bátorság énekeivel az ajkunkon, hisz tudjuk, Krisztus megígérte: jelenléte világítja be nekünk az utat.

Együtt nézzünk Jézusra, rá, aki elkezdte és be fogja végezni hitünk útját. Már majdnem otthon vagyunk!

 

DeeAnn Bragaw

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.