Ne a külsot nézzük! – 2. rész

„Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” – 1Sám 16:7

Egyik szombaton pár hónapos fiamat tartottam az ölemben, két éves kislányom pedig a térdemre támaszkodott, amint a férjem prédikációját hallgattuk. Mivel én voltam a lelkész felesége, kötelességemnek éreztem nem kimutatni mások előtt a szomorúságomat. Az évek során megtanultam elfojtani az érzelmeimet, soha senki nem láthatta a fájdalmamat. Úgy éreztem, mindig mosolyogva kell helytállnom. Ezen a szombat reggelen azonban az arckifejezésem elárult engem. Tulajdonképpen annyira cserben hagyott, hogy az egyik testvérnő odajött hozzám.

„Clarke testvérnő, ha így néz ki az arcod, akkor jobb, ha inkább otthon maradsz és nem jössz gyülekezetbe.” És ezzel továbbment. Annyira szégyelltem magam. Szerettem volna elpárologni, mint a vízgőz. Az is eszembe jutott azonban, hogy nem viselhetek mindig álarcot. Ami a szívemben van, egyszer úgyis kiütközik az arcomon.

Most, évekkel később hálás vagyok Istennek azért a durva, rideg megjegyzésért. Segített felvállalni önmagam, mások véleményétől függetlenül. Én is egy gyermek vagyok ebben a világegyetemben, és jogom van itt lenni. Szabadon ki kellene fejeznem érzéseimet. Hálás vagyok Istenek, hogy ma már nem szükséges más arcot mutatnom. Isten azt szeretné, ha őszinték lennénk érzelmeinkben. Amikor a bibliai Anna szomorú volt, bánatával a templomba ment, és nem félt kimutatni érzelmeit. Szomorú szíve visszatükröződött arcán, még Éli, a főpap is észrevette és megdorgálta. Isten azonban megértette szükségleteit és eleget tett kérésének. Már nem félek Istenhez fordulni terheimmel. Ha Isten a gyülekezetben van, akkor oda viszem terhemet, nem számít ki látja.

E nehéz tapasztalatnak köszönhetően most már sokkal érzékenyebben érintenek mások gondjai. Már nem az arcukról olvasom le saját következtetéseimet. Már nem a külsőt nézem. Figyelmes vagyok, mert a mosolygó arc nem mindig rejt boldog embert. Ha valaki boldogtalannak néz ki, megpróbálom, Isten kegyelme által, saját módszereimmel felvidítani. Ha nem vagyok képes erre, Jézus elé viszem imában. Még mindig megfigyelem mások arcát, de most már túllátok azon.

Jacqueline Hope Ho Shing-Clarke