myBible logó myBible
Fiókom

2020. június 29., hétfő

Ne a külsot nézzük! – 1. rész

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik,  minden a javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” – Róm 8:28

Évekig tartott megértenem Róma 8:28 versét. A legjobban lelkészfeleségi tapasztalatom segített ebben. Szeretem a szolgálatot. Szerintem ez a legnemesebb dolog, amit ember tehet ebben az életben. Semmit nem szeretek jobban, mint Jézusért dolgozni.

Amikor hét év udvarlás után lelkészfeleség lettem, biztos voltam benne, hogy mindenre tökéletesen felkészültem. Lelki szemeimmel láttam közös boldogságunkat, egy örömteli együttlétet, boldog életet. Nemsokára azonban azon vettem észre magam, hogy a szolgálat nem olyan, mint amilyennek gondoltam. Nehéz, magányos, sokszor rideg munka volt. Ne értsetek félre, örömökben is volt részünk.

A gyülekezetek, ahol a férjem szolgált, nagyon is tudták, hogy egy lelkész feleségének milyennek kell lennie, hogyan kell viselkednie, hogyan kell öltözködnie. Feltételeik között szerepelt, hogy a lelkész felesége énekeljen, nyilvánosan beszédet tartson, értsen a zenéhez és játsszon valamilyen hangszeren, extrovertált, nyílt személyiség legyen, és tökéletesen viselkedő gyermekeket neveljen. Nagyon igyekeztem mindezen elvárásoknak megfelelni. A férjem sikere nagyon fontos volt számomra. De vajon én boldog voltam? Természetesen nem! Kényszerítettek a kalapviselésre. Utáltam, de megtettem a szolgálat kedvéért. Még rengeteg ilyen és ehhez hasonló dolgot kellett megtennem, és a lista végtelennek tűnt. Folytonos önfeláldozás. Igen, a szolgálatnak is megvannak a maga „tövisei”.

De ki tulajdonképpen a lelkész felesége? Ugyanolyan nő, mint bármely másik a gyülekezetben. Neki is ugyanúgy szüksége van a megváltásra. A lelkész felesége nem szupernő, sem varázsló. Ő egy olyan személy, aki annyira szereti az Urat, hogy életét a szolgálatra, mások lelkének megmentésére áldozza. De találjátok ki, mit fedeztem fel. Ő is ember. Ő is lehet beteg, szomorú, mérges, vagy boldog.

Sok gyülekezeti tag nem így tekint ránk. Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon a lelkészfeleségek nem vezetnek-e félre másokat, azt hitetve el velük, hogy ők valamiféle hősök. Az igazat megvallva mi is csak törött edények vagyunk, és várjuk, hogy a Nagy Kézműves átformáljon és felhasználjon az Ő házában.

Jacqueline Hope Ho Shing-Clarke

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.