2020. június 28., vasárnap
Mielott még szólítanál
„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” – Ésa 65:24
Szombat este fél tíz volt. Csengett a telefon. Doris volt, akivel nemrég ismerkedtem meg a Cincinnati Egyetemen, és azonnal megbarátkoztunk. Késő este lévén azon tűnődtem, vajon miért hívott ebben az órában. A válaszra nem kellett sokáig várnom: „Miért nem kerestél fel, amikor erre jártál lakásügyben, Rachel?” Valóban Cincinnatiban jártam az előző héten. Lakást kerestem magamnak, de eszembe se jutott, hogy felhívjam Dorist. Mondtam neki, hogy elintézettnek tekintettem a lakás kérdését, de végül nem a terv szerint alakultak a dolgok, és péntek estére haza kellett utaznom.
Isten egy teljes tanulmányi ösztöndíjjal áldott meg, és azt gondoltam, hogy oda vezeti lépteim. Sikerült kölcsönvennem egy teherautót hétfő estig, hogy bepakoljak és elköltözzek. Ennyi időm maradt az iskolakezdésig. Egész szombaton imádkoztam, és naplemente után elhatároztam, hogy bepakolom a teherautót. De hogyan tovább? Lehet, hogy Doris tud valahogy segíteni? Reménykedtem, hogy Isten késztette őt, hogy általa akar választ küldeni őszinte imámra.
De Dorisnak nem volt válasza. „Tudomásom szerint minden kiadó lakás elkelt”– mondta. – „Senki nem fog a közeljövőben elköltözni.” – Hirtelen ébredt reménysugaram ugyanolyan hirtelen ki is aludt. Majd meghallottam, hogy Doris egy másik telefonhívást kapott. – „Várj egy pillanatot, Rachel” – mondta és bekapcsolta a hívásvárakoztatást. Csüggedt voltam. – Istenem, miért? – gondoltam csalódottan.
„Rachel, még ott vagy?” – hallottam a vonal másik végén. Doris hangja félbeszakította gondolataimat. – „Nem hiszed el, mi történt. Az egyik barátom hívott, hogy a házuk harmadik emeleti lakásából elköltözött a bérlő, és értesítsem, ha valaki kiadó lakást keres. Megmondtam neki, hogy éppen egy olyan személlyel beszélgetek, aki lakás után érdeklődik.”
Pár percen belül minden el lett intézve. A lakbér kitűnő volt, a lakást berendezve, felszerelve adták át, és Doris ajánlatára az előleg kifizetése is megtörtént. A hölgy hétfőre szerette volna előkészíteni a lakást, de elvállalta, hogy már vasárnap délutánra elkészül vele. Hálás szívvel indultam Cincinnatibe másnap reggel.
Rachel Williams-Smith