Hatvan és tíz

„Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka: […] Vénségetekig én vagyok az, és megőszülésetekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom.”– Ésa 46:3-4

Ezerkilencszáznegyvenhat június 26-án önfeledten aludtam egy aprócska, de kényelmes otthonban, folyékony élelemmel táplálva, mit sem foglalkozva a kint dúló gonosz erőkkel. Ez hirtelen megváltozott, amikor egy rám mért csapás sírásra késztetett, mivel „vétekben fogantattam” (Zsolt 51:7), és akkor még nem értékeltem, hogy „csodálatosan megkülönböztettél.” (Zsolt 139:14)

Ez csak az első volt életem számos csapása közül. Ahogy teltek az évek, kezdtem egyre jobban megismerni Teremtőmet. Tizenhárom év elteltével elhatároztam, hogy Őt fogom szolgálni. Volt néhány nehéz időszak az életemben, de most, hetven év elteltével inkább az áldásokat tartom számon.

Bár gyakran adódtak kapcsolatbeli gondjaim, mindig Jakab 1:12-t idéztem:

„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.” Számos fiatal személy részesült áldásban kölcsönös kapcsolatunk eredményeképpen. Előnyük származott abból a bölcsességből, amelyet az évek során tapasztalataim által szereztem, mivel számos szükségletük és gondjuk egyre magasabb szintre emelte közbenjárói imaéletemet.

Nagy áldás volt számomra a fiam. Közelebbről is betekintést nyertem Istennel való kapcsolatomba, kezdtem felfogni, mit érez Ő mint Atya fogadott gyermekei iránt, vagyis irántam. Ugyanakkor megtanultam a feltétel nélküli szeretetet. Viszonylag jó egészségnek örvendtem, végigjártam utazási bakancslistámat, Isten keze munkájában gyönyörködve. Semmi katasztrófa nem ért, sem szárazföldön, sem vízen, sem levegőben, kivéve amikor öt napot kellett töltenem a csomagjaim nélkül. Áldottnak érzem magam, mert sok célom volt, és Isten segítségével mindeniket elértem.

Sajnos a megszámlálhatatlan áldás mellett sokszor megkérdőjeleztem Isten döntéseit a „rossz” időszakokban, figyelmen kívül hagytam imameghallgatással kapcsolatos ígéreteit, valamint hogy küld-e választ imámra (1Jn 5:14). Ma nem tudom, milyen terve van a jövőmmel kapcsolatban. Ameddig képes vagyok rá, addig örömmel szolgálom Őt, szüntelen imádkozom és hálákat adok mindenért.

Cecilia Grant