myBible logó myBible
Fiókom

2025. december 22., hétfő

Pólya

„Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Lk 2:12)

 

A pásztorok, akik a Jeruzsálem és Betlehem közti dombokon őrizték a nyájaikat, valószínűleg a templomi bárányokra vigyáztak, amelyeket később a húsvéti áldozatok bemutatásához adtak volna el. Hirtelen egy ragyogó angyal jelent meg előttük, és bejelentette, hogy megszületett a Megváltó. Az első jel, amit a pásztorok kaptak az volt, hogy találni fognak egy bepólyált újszülöttet.

Vajon különleges módon lesz bepólyálva a gyermek? Ma a csecsemőket egy kis, négyzet alakú anyagba szokták bepólyálni. A görög „sparangoō” ige jelentése: „anyagcsíkokba tekerni.” Az anyagcsíkok úgy ölelik körül a babát, mint egy takaró, más vélemény szerint viszont az újszülött minden végtagját külön-külön bekötötték, hogy elősegítsék a karok és lábak egyenes növekedését. Ha így van, akkor a kis Jézus karja és lába kinyújtva feküdt, ami a keresztre feszítését vetítette előre.

Azt mondják, hogy utazáskor a zsidóknak mindig anyagcsíkokat kellett magukkal vinniük, amelyeket hirtelen halál esetén a temetéshez használhattak. Az anyagcsíkok beszerzése nem volt könnyű feladat. Lehetséges, hogy a kis Jézust a földi apja, József temetésére elkészített rongydarabokba pólyálták, ami a mennyei Atya megváltási tervét vetítette előre: a kis Jézus azért született meg, hogy meghaljon értünk, és mi halálának köszönhetően életet nyerhessünk.

Ha pásztor lettem volna azon az éjszakán, valószínűleg tiltakoztam volna. „Elnézést, dicsőséges angyal, azt mondtad, hogy a Megváltó lemondott minden mennybéli hatalmáról, hogy tehetetlen kisgyermekké váljon? Úgy érted, hogy Isten az Ő teremtményeire bízta a Teremtő védelmét, és még a természetes mozgását is korlátozták? Ez lenne a jó hír? Szerintem ez kockázatos és életveszélyes feladat, nem igazán tanácsos ilyet tenni. Szerintem nem ilyen a győztes Messiás!”

Ezek a pásztorok a templom bárányait is gondosan bepólyálták, hogy megóvják őket a sérülésektől. Világosan megértették a pólya jelképértékét. Felismerték a kis Jézusban a Megváltót, az ártatlan húsvéti Bárányt, aki a szabadulás szimbóluma. Amikor elfogadom Jézus tökéletes életét, halálát és feltámadását, pólyája és temetkezési ruhája „igazságom palástjává” válik (Ézsaiás 61:10).

 

Rebeca Turner

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.