2020. június 18., csütörtök
Soha nem veszítünk
„De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” – 1Kor 15:57
A hátsó zsebembe süllyesztettem a kezem, és felfedeztem, hogy a pénz és a nyugta eltűnt. A barátnőmmel elhatároztuk, hogy felkutatjuk az egész területet, ahol aznap jártunk. Ahogy nekifogtunk, a barátnőm így szólt: „Úgysem találjuk meg!”
„Hittel megtaláljuk” – válaszoltam. Néhány perc múlva újra találkoztunk. –
„Mindenhol megnéztem, de nem találtam meg.” – Megköszöntem a segítségét, majd továbbmentünk. Pár lépés múlva megszólalt: – „Rossz hírem van.” – Mivel éppen egy mellrákszűrő rendezvényen voltunk, a legrosszabbra gondoltam.
„Van valami csomó a melledben?” – Fejével intette, hogy nem. – „A munkáddal kapcsolatos?” – „A kapcsolatommal” – válaszolta. Elmondta, hogy szakított a barátjával. Még beszélgettünk egy keveset, majd így szólt: – „Miközben a nyugtát kerestem, késztetést éreztem, hogy elmondjam neked. Arra gondoltam, hogy ha Istent érdekli a pénzed és a nyugtád (az a mindössze száztizenegy dollár!), akkor Ő az én párkapcsolati gondomat is meg tudja oldani.”
Általában Isten jelek által szólt ehhez a barátnőmhöz, így egy kicsit elbizonytalanodtam. Arra gondoltam: Vajon az elveszített pénz lehet annak a jele, hogy az ő kapcsolatának is vége? Biztosítottam, hogy imádkozni fogok érte, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak. Két nappal később, személyes áhítatom perceiben jutott eszembe, hogy egy másik nadrág volt rajtam, amelynek farzsebében megkaptam a pénzt és a nyugtát. Lefényképeztem, mit találtam, és elküldtem a barátnőmnek. Azt hittem, hogy a pénzem és a nyugtám elveszett, pedig tudtomon kívül végig megvolt. Mivel ő segített keresni, alkalma adódott megosztani velem fájdalmát, nekem pedig alkalmam nyílt imádkozni érte.
Ezt az üzenetet írtam neki: „Sokszor azt gondoljuk, hogy veszítettünk, pedig ha Isten kezébe helyezzük gondjainkat és bízunk Benne, soha nem veszítünk. Imádkozom, hogy ma jó hírt kapj, és érezd Isten áldását. Bízz Benne, hogy Ő gondot visel rólad, mint ahogy azt mindig is tette.” Egy héttel később a barátnőm elmesélte, hogy a barátjával folytattak egy hosszú, imádságos lelkületű beszélgetést, és megegyeztek, hogy átengedik Istennek a vezetést kapcsolatuk felett.
Annyira boldog vagyok, hogy Istennel soha nem veszítünk!
Kimasha P. Williams