2020. június 17., szerda
Szemléletmód
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”– Mt 7:1
Fiatalabb koromban előszeretettel néztem a The Rifleman (A lövész) című tévésorozatot. Ez egy elképzelt történet volt egy özvegyemberről, Lucas McCainről, aki kisebbik fiával, Markkal Új Mexikóba költözött. Felesége halála után új életet kezdett. McCain nagyon jó lövész volt, és mivel durva igazságosztó volt, mindennek rendben kellett lennie körülötte. Természetesen sok döntés és igazságszolgáltatás a puskája által történt meg. A sorozat forgatókönyve szerint a rossz fiúk megérdemelték a bűnhődést, mivel aljas módon jártak el.
Most, évekkel később, teljesen véletlenül újra rábukkantam erre a műsorra. Meglepődtem, mivel egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. McCain úrnak még mindig megvolt a puskája, természetesen, és osztogatta is igazságos döntéseit. Azonban most már azt is megértettem, hogy ez az apuka tulajdonképpen azért aggódott, hogy fia, Mark a helyes úton nőjön fel, tanulja meg, mi a jó, és hogyan kell becsületesen dolgozni.
Biztos vagyok benne, hogy ez a műsor aktuális igazságokat tartalmazott azok számára, akik átkeltek a Nagy Síkságon, és egy új élet, egy új ország megteremtéséért harcoltak. Nem ment minden simán és rendben. Tűzvészek pusztítottak, viharok, áradások tizedelték a termést, az igazságtalanság felütötte gonosz fejét. Az emberek pedig aggódtak gyermekeik jövőjéért, kialakulófélben levő értékrendjükért. Szerettek volna egy olyan helyet kialakítani nekik, ahol biztonságban élhettek, dolgozhattak, fejlődhettek. Milyen csodálatos is lehetett részt venni a nemzet megalakulásának folyamatában!
Már majdnem ötven év telt el, amióta először néztem ezt a műsort. Az idő és az élet leckéi kifejlesztették ítélőképességemet, és most teljesen más szemmel – nem az ifjak fehér-fekete ítélete szerint – szemléltem ezt a világot. Most már rálátásom van a teljes egészre, nem csak annak egy szemszögére. Még mindig vannak azonban olyan napok, amikor visszatérek régi szokásaimhoz, és gyorsabban kimondok egyegy „ítéletet”, mint ahogy McCain úr előkapná a puskáját, hogy igazságot szolgáltasson. Hálás vagyok Jézusnak, Aki mindig emlékeztet, hogy az ítélkezés nem a mi feladatunk. Ez egyedül az Ő dolga.
Azon fáradozom, hogy Jézust teljes körű igazgatónak tegyem meg életem felett.
Mary E. Dunkin