myBible logó myBible
Fiókom

2025. november 11., kedd

A lakatos

„Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt 34:4)

 

Csengett a telefon, és a vonal másik végén a fiam szólalt meg: „Anya, értem tudsz jönni? Véletlenül kizártam magam az autómból. Az Atwoods bevásárlóközpontban vagyok.” Mivel nem voltam otthon, felhívtam a férjem, és kértem, hogy segítsen ő Bentonnak. Azonnal elindult feléje, hogy hazavigye és elvegye az autó pótkulcsát.

Benton magához vette a kulcsot, amiről azt hitte, hogy az autója pótkulcsa. Sajnálatos módon azonban nem az volt, és úgy tűnt, hogy Bentonnak nincs is pótkulcsa! A férjem szeretett volna megoldást találni a problémára. Imádkozott, hogy Isten segítsen valahogy kinyitni az autót, bár fogalma sem volt róla, hogy ez miként lenne lehetséges.

Miközben az ajtózárat babrálták, megállt mellettük egy Hummer. Egy kedves család ült benne. A férfi mosolyogva kérdezte: „Gond van az autóddal?” David elmagyarázta, mi történt, majd a Hummeres gyorsan válaszolt: „Szerintem, tudok segíteni. Egy utcányira van a műhelyem, elmegyek a szerszámaimért.”

„Mennyibe kerül?”, kérdezte a férjem.

„Általában 60 dollárt kérek, de mivel ennyire közel vagyunk megelégszem 40-nel.”

„Nagyon jól hangzik!”, mondta David.

A szerelő nemsokára visszaért. Elővette a szerszámait, és négy percen belül az autó ajtaja kinyílt. Amikor a férfi meglátta Benton haditengerészeti egyenruháját felakasztva az autóban, megkérdezte tőle: „A haditengerészetnél szolgálsz?” Majd a férjemnek is feltett egy kérdést: „Veterán vagy?”

„Mindkét kérdésre igen a válasz”, mondta a férjem.

„Köszönjük szépen a szolgálatodat és a fiad szolgálatát! Semmit sem kell fizetnetek, mindkettőtöknek én tartozom hálával!” A férjem kedvesen megköszönte a segítséget, amelyről meg volt győződve, hogy Istentől jött válasz volt az imájára.

Amikor a férjem hazaért, megosztotta velem a történetet. „Ne felejtsük el, hogy imádkoztunk, és Isten meghallgatta az imánkat!”, mondtam. Közösen hálát adtunk az Úrnak imánk meghallgatásáért. Isten jó és szereti gyermekeit. Olyankor is segít, amikor nem számítunk rá.

 

Charlotte A. Robinson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.