myBible logó myBible
Fiókom

2025. november 4., kedd

Hogyan lehetünk tanítványok?

„Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr.” (Ézs 43:10)

 

Azzal, hogy embereket hívunk a gyülekezetbe, megmutatjuk, hogy törődünk és foglalkozunk velük. Ez az egyik legmegfelelőbb módszer megismertetni őket Jézussal. Sokszor gondolkodom viszont azon, hogyan tartsam fenn a kialakult barátságot. A Biblia Cselekedetek 3:1-12 szakaszában felkínál néhány módszert e tekintetben:

1. Amikor szükséget látsz, orvosold a helyzetet! Péter és János megláttak egy kolduló, mozgáskorlátozott embert a templom előtt. Pénzük nem volt, de a jobb ajándékot ajánlották fel neki. Péter így szólt: „A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” Mielőtt még a béna valami rosszat gondolhatott volna, Péter már tett valami jót. Megfogta a kezét, és felemelte.

2. Légy elérhető, és bátorítsd a rászorulókat! A már meggyógyult ember csatlakozott Péterhez és Jánoshoz, mert továbbra is szüksége volt a támogatásukra, ők pedig biztosították őt a támaszukról. Amikor elmondjuk másoknak a megváltás jó hírét, nem hagyjuk azt csak úgy, az ajtó előtt, mint a futár a csomagot. Velük kell maradnunk és óvatosan segítenünk kibontaniuk a titokzatos rétegeket, amelyek a Jézus Krisztusban gyökerező örök élet ajándékát fedik.

3. Hivatkozzunk Isten ígéreteire! Amikor Péter felemelte a férfit, annak lábai és bokái megerősödtek. Azáltal, hogy Jézus szavaival és ígéreteivel bátorítunk másokat, Isten a hitüket is megerősíti.

4. Legyünk Jézushoz hasonló barátok! Meghívott már valaha valamelyik barátod egy olyan összejövetelre, ahol senkit nem ismertél? Mi történik, amikor bemutat valakinek, akit addig sosem láttál, majd ő távozik? Ott maradsz támasz nélkül, feszélyezetten, s talán úgy érzed, hogy jobb lett volna, ha el sem jössz. Amikor egy barátod Jézusról tanul, vele kell maradnod, hogy biztosítsd számára a nyugodt, kellemes légkört.

5. Legyünk a tanúi! Attól függően, hogy hogyan válaszolunk az Ő hívására, dicsőséget, vagy szégyent hozunk rá. Miután Péter meggyógyította a sántát, „az egész nép álmélkodva összefuta ő hozzájuk a tornácba, mely Salamonénak neveztetik” (ApCsel 3:11). Tegyünk tehát úgy bizonyságot, hogy a Megváltóhoz vonzzuk az embereket, hogy álmélkodva vágyjanak mind többet megtudni az Ő szeretetéről. Ez a mi célunk!

 

Marcia Mollenkopf

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.