myBible logó myBible
Fiókom

2025. október 27., hétfő

A pániktól a békéig

„Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” (Józs 1:9)

 

Nemrég megosztottam egy bölcs bizalmasommal, hogy nem vagyok önmagam egy korábbi, stresszes kempingezést követően. Attól a perctől kezdve, hogy megérkeztünk a táborhelyre, egy negyven fős fiatal csapat a „fehér hatalom” jövőjére mondott tósztot, és rasszista lózungokat kiabált. Nagyon zavart a viselkedésük. Hajnal fél ötkor felébresztettem a férjem az ágyból, és elmenekültünk arról a helyről, mivel meghallottuk, hogy bántani készülnek minket. Ez a trauma még mindig nyugtalanít, és a saját otthonomban sem érzem biztonságban magam.

„Megtámadták az identitásodat – mondta a bizalmasom –, és most meg kell változtatnod a határaidat. Mindig a legtávolabbi helyeket és legvadabb tapasztalatokat és kalandokat kerested. Ez az, akinek definiálod magad.”

Egész életemben merész és meggondolatlan voltam, ami a világunkat illeti.

Ezen a héten igazítanom kellett a magammal szemben támasztott elvárásaimon, és felfedeztem, hogy milyen érzés bátran és bölcsen a pillanatnak élni. Érzékszerveim még mindig élesek, készen állok egy újabb, személyes teremet és identitásomat érő támadásra. Azonban ugyanezek az érzékszervek rásegítettek arra is, hogy jobban észrevegyem a szépséget. Élvezem a türelmes barátok támogatását, a természet békés hangjait, a nyugodt tevékenységeket a szabadban. Bár már jártam ott, friss szemekkel néztem a tájat. Ugyanaz a hely volt, de ezúttal észrevettem az új évszak lombjait, a hely változó határait, ahogy a tavak rétekké alakultak át, hogy új célokat szolgáljanak az ökológiai közösségben.

Vezetőm Jézus. Életmódom változásai mások számára is egy jobb világot teremtenek, nem egy állandó konfliktusokkal, szorongással, haraggal és gyűlölettel teli világot. Inkább a béke, a bátorság és a fejlődés rétjét. Néha a falakat lassan, erőszak nélkül dönthetjük le. A bölcsesség rémisztő folyamat lehet. Sokszor minél többet tudunk, annál több a félnivalónk. Ugyanakkor az isteni bölcsesség segíthet jobban értékelnünk a jó időszakokat, ha engedjük neki.

A békét választani a félelmek és ingerek ellenére, maga lehet a kaland. És ez személyes győzelem, nem pedig identitászavar!

 

Wendy Williams

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.