2025. október 26., vasárnap
Isten emlékszobája
„A lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt.” (Préd 12:9)
Melissa összekuporodva ült az ölemben, miközben könnyek peregtek végig az arcán. „A temetések elviselhetetlenek! Mindenki sír. Mit jelent az, hogy a lelke visszatért Istenhez, aki adta azt? Hol tartja Isten a lelket?” Ez volt Melissa első találkozása a halállal. Sajnos egyik játszótársa temetése volt, aki egy cserbenhagyásos gázolás során halt meg.
Elmondtam Melissának egy történetet: „Egyszer régen, amikor tizenkét éves lehettem, koporsóvivő voltam egy három hónapos kislány temetésén, aki skarlátban halt meg. Hetekig arról a kis fehér koporsóról álmodtam. A temetési istentiszteleten édesapám ugyanezt az igeverset mondta. Később én is feltettem ugyanazokat a kérdéseket, mint te, s édesapám azt mondta, hogy nem tudja, viszont abban biztos, hogy Istennek van egy korszerű rendszere, egy emlékszobája, ahol megőrzi minden ember lelkét és DNS-ét.”
„Isten emlékszobája még a szentpétervári Katalin-palota Borostyánszobájánál is szebb?” kérdezte Melissa. „Láttunk róla képeket az iskolában és csodálatos volt!” „Azt hiszem, Isten emlékszobája még szebb, mint amit mi el tudunk képzelni, bár a Borostyánszoba elég jó kezdet”, válaszoltam.
„Ha hamarabb tudtam volna Isten »emlékszobájáról«, talán nem lett volna olyan borzalmas a temetés. Elmesélhettem volna az embereknek”, mondta Melissa, majd elhallgatott. „Pál apostol szerint van reményünk, úgyhogy nem fogunk úgy gyászolni, mint azok, akik reménytelenségben élnek” (1Thess 4:13), mondtam, próbálva felvidítani kis szomorú lelkét.
„Hiányozni fog”, sóhajtotta Melissa, „de örülök, hogy tudom, a [jövője] biztonságban van Isten emlékszobájában.”
„Gondolj bele, milyen jó lesz, amikor újra találkoztok!” folytattam, remélve, hogy valami pozitív és reményteljes fogódzót adok neki, amibe belekapaszkodhat. „Isten egyszer majd visszaadja a lelkét. Mindig tetszett, ahogy Henry Scott Holland megfogalmazta: »Egy pillanat, és minden olyan lesz, mint azelőtt. Nevetni fogunk a búcsún, amikor újra találkozunk.«”
„Még jobb lesz, mint azelőtt!” mondta boldogan Melissa. „Sokkal jobb.”
„Igazad van, Melissa”, gondoltam magamban. „Sokkal jobb lesz, mint azelőtt.”
Arlene R. Taylor