myBible logó myBible
Fiókom

2025. október 22., szerda

Váratlan hajvágás

„Igyekezz, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, és helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” (2Tim 2:15)

 

Ha valamit megtanított nekünk a világjárvány, az az volt, hogy legyünk önellátóak és spóroljunk, mert soha nem tudhatjuk, mennyire biztosak a munkahelyeink. Ebben az időszakban tanultam meg – a „YouTube Egyetem” segítségével –, hogyan fonjak póthajat a hajamba. Mindig tudtam, hogyan formázzam a hajam. Amikor azonban fonatokra volt szükségem, professzionális fodrászhoz mentem. A koronavírus vesztegzára és az otthoni elkülönülés ideje alatt a fodrászszalonok zárva voltak. A legtöbb, amit tehettem, az volt, hogy amikor lehetőségeim megengedték, hogy kimozduljak, magam vásároltam póthajat. Bár nem mentem sehova, elfogadhatóan szerettem volna kinézni. Apránként gyakorlatra tettem szert, és egész ügyesen ki tudtam már választani a megfelelő textúrájú szintetikus hajat, és fel is tudtam azt helyezni magamnak.

Egy nap felfedeztem egy olyan póthajat, ami nagyon jó árban volt, és hasonlított a saját hajamra. Ez jó lesz, hiszen igyekszem minél természetesebb hatásúra fonni a hajam. Időről időre különböző textúrákkal kísérleteztem, de minden próbálkozás után újra visszatértem ahhoz a hajhoz, amely a legjobban hasonlított a sajátomhoz. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a haj fog bajba sodorni!

Később, amikor ideje volt kibontani a szintetikus fonatokat, elkezdtem levágni őket. Meghökkenve vettem észre, hogy a saját hajamból vágtam le, nem a szintetikusból, mégpedig öt centiméternyit! Mivel a műhaj annyira hasonlított az igazira, nem láttam a különbséget. Nem tehettem mást, mint jót nevettem az egészen.

Ez azonban elgondolkodtatott. Amikor megengedjük magunknak, hogy körbevegyenek és behálózzanak a világ hazugságai és ajánlatai, eljöhet az idő, amikor már nem tudjuk megkülönböztetni Isten igazságát az ördög hazugságaitól. Ha mindez bekövetkezik, legyünk nagyon figyelmesek, nehogy Isten igazságát „vágjuk ki” az életünkből! Isten azért adta nekünk az ő Szent Szavát, hogy tudjuk, mi az igazság, és amikor szembekerülünk az ellenséggel, fel tudjuk ismerni, és tartsuk őt távol örökre az életünktől.

 

Candy Monique Springer-Blackman

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.