2025. október 8., szerda
Szeretettel tervezve
„Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17)
Furcsa szokásom, hogy elnevezem a ruháimat. Egy elegáns, kobaltkék darabot, amelyet fényes szálak szőnek át, Nagy Kéknek hívok. Egy másik kék ruhát, amely rövidebb, Kis Kékként emlegetek. A Hópihe nevű ruha szintén a szekrényemben pihen, bár én inkább a melegebb időt kedvelem. Aztán ott a „Forró Rendezetlenség” nevű ruha, ami most került a gyűjteményembe.
Ez utóbbit én magam készítettem. Több métert vásároltam egy olyan anyagból, amelyet élénk sárga és rózsaszín körök, valamint nagy, élénk kék sávok díszítenek, majd kiválasztottam egy szabásmintát, amely szerintem illett az anyag színéhez és mintázatához.
Mivel az otthoni elkülönülés alatt varrtam, nem mehettem el az üzletbe bélelő anyagért. Inkább kerestem valamit a maradékok közt. Türkiz- és olívaszínű bélést találtam. Egyik sem illett a ruhám anyagához, de azért folytattam. Amúgy is, ki fogja látni a bélést? Amikor felpróbáltam, észrevettem, hogy a ruha gallérját túl lazára szabtam. Megoldottam a hibát egy kis gumival, ami összehúzta a felesleges anyagot.
Amikor felpróbáltam a kész darabot, nevetnem kellett. Nem illesztettem össze a nagy köröket a varrások mentén, így félkörökkel lett tele a ruhám. Amikor láttam a sok hibát – az oda nem illő bélést, a korrigált gallért, a félköröket –, elneveztem a ruhát „Forró Rendezetlenségnek”.
Néha én magam is azt érzem, hogy egy nagy rendetlenség vagyok. Vannak hibáim. Néha a szavaim összeegyeztethetetlenek a tetteimmel. Vannak napok, amikor mosolygós vagyok és üde, de van, amikor nem sikerül Isten képmásaként élnem. Ilyenkor Isten szól hozzám: „Tudom, hogy elcsüggesztenek a hibák. Kövess engem! Sosem hagylak cserben!”
Isten a kezével formálta meg az embert, és életet lehelt belé. Az emberiséget megáldotta változatossággal a megjelenésében, gondolkodásában, személyiségében és a talentumok terén. Mind egyediek vagyunk, és Isten a hibáinkat is fel tudja használni az Ő dicsőségére. Amikor hiányosságaid és mulasztásaid nyomasztanak, képzeld el szerető Atyánkat, ahogy megállít, és Sofóniás 3:17 versét mondja el neked!
Testvérnőm, téged a Nagy Tervező alkotott, és örömét leli benned.
Sherma Webbe Clarke