myBible logó myBible
Fiókom

2025. október 7., kedd

Örömmel szolgálni az Urat

„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” (Kol 3:23)

 

Boldoggá tesz teljes szívből szolgálni az Urat. Maga Isten adja nekünk az örömöt, beleegyezése zálogát ahhoz, amit megengedünk neki, hogy rajtunk keresztül megtegyen. Ha megértjük, micsoda előjog a menny Istenét szolgálni, a Seregek Ura megengedi, hogy alázatosan szolgáljuk Őt, bármi áron. Különösen szeretem a fiatalokat az Úr szolgálatában látni, bármit is engednének a lehetőségeik. Gyakran imádkozom értük, és kérem a fiatalokat, hogy áldozzák idejüket, energiájukat és talentumaikat Isten szolgálatára. Természetesen mindig arra vágytam, hogy ezt a választást a saját gyermekeim életében lássam.

Amikor a fiam elvégezte az orvosit, azt tanácsoltam neki, hogy vállalja el a misszióorvosi szolgálatot az egyik szomszédos országban. A távoli kórháznak komoly szüksége volt még egy orvosra, aki megkönnyíti a már meglévő állomány túlterhelt munkáját.

„Szívesen elmennék, anya!”, válaszolt. „Azonban van egy probléma! Ez az orvosi munka önkéntes alapú: nem fizetnek érte, mindössze a napi étkezéseket biztosítják!” A fiam olyan pozícióban szerette volna szolgálni az Urat, amelyért fizetést is kap. Végül is csak most kezdte a pályáját, érthető volt az aggodalma.

„Értem a gondolkodásodat, fiam!”, biztosítottam. „Jó, ha az embernek legalább egy kis fizetése van, amiből megélhet. Másfelől, emlékezz arra, hogy Isten megígérte: kielégíti a szükségleteinket, és megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik és szolgálják Őt.”

A fiam hittel úgy döntött, hogy szolgálni fog abban a kis kórházban. Bár kihívás volt számára alkalmazkodni az új környezethez és munkaprogramhoz, bátorítottuk és imádkoztunk érte. Hálás vagyok Istennek minden egyes alkalommal, amikor a fiam lelkesen megoszt velem egy-egy újabb történetet a munkájáról! Bár még mindig nem kap rendszeres fizetést az erőfeszítéseiért, naponta megtapasztalja a szent örömöt, amivel Isten megajándékozza őt teljes szívű elköteleződéséért.

Bátorítsuk fiataljainkat, hogy a legjobbat adják Istennek, misszionáriusként szolgálva bárhol, ahol szükség van rájuk, és ha kell, áldozatot is hozzanak az Úrért! Isten bizonyára boldogsággal jutalmazza meg őket.

 

Omobonike Adeola Sessou

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.