2025. szeptember 6., szombat
Isten ígéretei
A következő bizonyságtételt Minnie Goldwire írta sok évvel ezelőtt, egy ápolónő, aki ma már nem él. A könyvespolcom rendszerezése közben találtam rá. Íme, Minnie vallomása:„Dicsőség az Úrnak, aki megígéri nekünk: »Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled« (Zsid 13:5). Ígéretei számos alkalommal beteljesedtek az életemben. 1988-ban kórházba kerültem egy ismeretlen egészségügyi problémával. Erősen fájt a lábam, és képtelen voltam járni. Gyógyszert adtak a fájdalomra, de nem hozott enyhülést. Minden fájás körülbelül 15 másodpercig tartott, majd abbamaradt. Az orvosok sok vizsgálatot elvégeztek rajtam, de nem találták a fájdalom okát. Végül megszakították a gyógyszeres kezelést, és lemondtak rólam, mondván, hogy csak beképzelem magamnak a fájdalmat.Először elkeseredtem, és reménytelennek éreztem a helyzetemet. Aztán elpanaszoltam imában az Úrnak, hogy az orvosok lemondtak rólam. De Ő megígérte: »Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled« (Zsid 13:5). Azt is elmondtam Istennek, hogy nem bírom tovább a fájdalmat. A segítségét kértem. Sokszor imádkoztam már így korábban, és azt hittem, hogy az orvosoktól érkező segítség formájában fog válaszolni, a kórházi kezelés révén. De valójában Istentől jött a segítségem. Azon az éjszakán sikerült végre elaludnom, és azt követően már csupán egyetlen enyhe fájdalmas epizódban volt részem.Naponta dicsérem az Urat azért, mert meggyógyított. Miután megszűnt a fájdalom, újra tudtam járni. Hatalmas Istennek szolgálok! Sohasem hagyott magamra a bajban, és téged sem fog elhagyni. Bízzunk hát benne!”Dicsérem az Urat Minnie bizonyságtételéért. Amikor reménytelennek tűnnek a dolgok, jusson eszünkbe, hogy Isten nem hagyja el azokat, akik benne bíznak.
Ruth Cantrell, Minnie Goldwire bizonyságtétele alapján