myBible logó myBible
Fiókom

2025. szeptember 3., szerda

Miért, Uram?

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!” (Ézs 55:8)

Kétezerhúsz szeptember 1-én, a világjárvány első hullámában elveszítettem édesanyámat. A gondok, a káosz és a szenvedés időszaka volt az sokak számára, amelyben megpróbáltatott az emberek Istenbe vetett hite. A televízióban hallható és az újságban olvasható hírek világszerte növekvő számú halálesetekről számoltak be. A mozgáskorlátozás bevezetésekor úgy tűnt, hogy megállt az élet. Egyre rosszabbak lettek a körülmények. Nem álltak rendelkezésre kórházi ágyak a betegek számára, nem volt elég mentőautó a betegek szállítására, nem maradt hely a hamvasztásra és még a temetkezési helyek is megteltek. Az emberek félelemben éltek a koronavírus miatt.Édesanyámnak be kellett mennie a kórházba egy rutin vesevizsgálatra, és sajnos elkapta a koronavírust, valószínűleg valamelyik pácienstől. Intenzív osztályra került. Bár úgy tűnt, hogy fel fog épülni, és kiengedték az intenzív osztályról, romlani kezdett az állapota. Az egész család aggódott érte. A gyülekezet tagjai hetekig imádkoztak érte. Bíztam abban, hogy Isten helyre fogja állítani az egészségét.Szeptember 1-én, a születésnapomon, felhívott a bátyám, hogy közölje velem: édesanyánk elhunyt. Könnyek gördültek végig az arcomon. „Miért, Uram?” Aztán egy halk hang a következőket mondta: „Nem akartam, hogy szenvedjen és fájdalmai legyenek. A karjaimba vettem őt, hogy nyugalmat adjak neki.”Bíztam benne, hogy Isten meg fogja gyógyítani az édesanyámat. Könyörögtem a csodáért, mégsem történt csoda. Elfogadtam, hogy édesanyám halála az ő javára történt, mert szenvedett, és Isten a megfelelő időben nyugalmat adott neki, ugyanakkor várom Jézus eljövetelét, hogy újra láthassam őt és az édesapámat.„Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1Thess 4:17). Ez a mi áldott reménységünk.
Shaila Rao

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.