2025. augusztus 25., hétfő
A cél nem mindig szentesíti az eszközt
Egy havas szombati napon elindultunk a gyülekezetbe. Örömmel vettem tudomásul, hogy az immár nyugdíjas Nickerson testvér fogja megtartani a délelőtti istentiszteletet. Amikor elkezdett beszélni, rájöttem, hogy Uzzáról prédikál, az izraelitáról, aki holtan esett össze, miután kinyújtotta a kezét a szövetség ládája felé, amikor az elmozdult a szállítása során (2Sám 6:1–7; 1Krón 13:9–12).Arra gondoltam, hogy Nickerson testvér bátor, ha erről a különös történetről prédikál. Kislány koromtól kezdve sokszor hallottam ezt a történetet, és minden alkalommal kényelmetlenül éreztem magam. Végül is úgy tűnt, hogy Uzza jót akart tenni azzal, hogy megpróbálta megakadályozni a szerencsétlenséget. Miért nem fogadta hát el a tettét a szerető, kegyelmes és irgalmas Isten?Az igeszóló említette azt az általános, már-már etikai értékűvé vált közhelyet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Természetesen jól ismertem ezt a filozófiát. Emlékszem, hogy az egyik felettesem indokoltnak találta a dolgozókkal szembeni visszaélést, mert ezáltal a legjobb eredményeket érte el. De tanúja voltam a következményeknek: egy nagyra becsült munkatársam öngyilkos lett. Teljes szívembőlegyetértettem azzal, hogy „a cél szentesíti az eszközt” nem keresztényeknek való mottó, és bizonyára nem Istentől származik.A beszélő olyan következtetést vont le, amelynek fényében teljesen megváltozott a kérdésről alkotott véleményem: ez a történet azt példázza, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Isten akaratát nem lehet úgy teljesíteni, hogy annak ellentmondó dolgot teszünk.Most már nemcsak, hogy eltűnt az Uzza történetével kapcsolatban tapasztalt kényelmetlenség-érzetem, hanem még bizonyos fokú megkönnyebbülést is érzek, miután sokszor voltam tanúja az emberi módszereknek.Add, Uram, hogy munkálkodjék bennem a Lelked, és segíts az általad választott eszközökkel teljesítenem akaratodat!
Marsha Hammond-Brummel