2025. augusztus 10., vasárnap
Édesanyám imája
Édesanyám kilencvennégy éves korában hunyt el. Kitartó nő volt, az 1940-es évek elején fejezte be egyetemi tanulmányait, és végig ösztöndíjas volt. Elismert szépség volt, és figyelemre méltó zenei tehetséggel rendelkezett. Nem meglepő tehát, hogy „dívának” számított.Egyedülálló anyaként nevelt fel minket. Műveltségének és bátorságának köszönhetően sikerült összetartania a családot és felnevelnie minket. Sokszor vitatkoztunk, de mindig csodáltam, hogy senkinek sem adott engedélyt arra, hogy beleszóljon az életébe. Testvéreimmel nekünk is megengedte, hogy a magunk útját járjuk. Jelen volt az életünkben, és támogatott minket, de hagyta, hogy mi magunk hozzuk meg a döntéseinket, még ha nem is értett mindig egyet azokkal.A nehéz időkben sokszor megpróbáltatott a hite. Gyakran elmondta, hogy minden nap imádkozik családunk valamennyi tagjáért. Ezt a feladatot, legidősebb gyermek lévén, én vettem át, miután elhunyt. A temetés után rendet raktunk a házban, és találtunk néhány kártyát, amelyen kézzel írt gondolatok voltak. Az egyik különösen megérintette a szívemet. Egy különleges, Istennek címzett kérést tartalmazott, melyet a gyermekei nevében fogalmazott meg.„Uram, tartsd egészben a családomat, amikor majd eléd állunk az ítélet napján! Tedd jóvá szülői hibáimat és mulasztásaimat, és ellensúlyozd a gonosz világ befolyását, amely alááshatná a gyermekeim hitét! Különösen akkor légy a gyermekeimmel, amikor arról döntenek, hogy a keresztény életutat válasszák-e. Alázattal kérlek, légy velük, amikor én már nem tudok gondoskodni róluk! Küldj jó barátokat és vezetőket az életükbe, akik segíteni tudnak nekik abban, hogy a helyes irányt válasszák! A tieid voltak, mielőtt megszülettek, és most hittel visszaadom őket neked, mert tudom, hogy te még nálam is jobban szereted őket. Ennek a célnak szentelem a mai böjtnapomat.”Most, amikor ugyanezt az imát mondom el immár felnőtt gyermekeimért, érezni vélem, hogy édesanyám milyen aggodalmakkal viseltetett irántunk. Remélem, ti is a magatokénak fogjátok érezni ezt az imát, az édesanyák imáiban ugyanis különleges erő rejlik.
Linda Nottingham