myBible logó myBible
Fiókom

2025. augusztus 5., kedd

Bárhová is vezet, követem Őt!

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál!” (Péld 3:5)

Jézus követői vagyunk, és elköteleztük magunkat, hogy lemondunk az önállóságról, melyet a Mesterbe vetett bizalom és a tőle való függés vált fel. Ez azt jelenti, hogy sok tűzpróbán fogunk keresztülmenni.A meghallgatott imák és az áldások megerősítettek minket abban, hogy Isten irányítja az életünket. Hitünknek ennek ellenére komoly próbákat kellett kiállnia. Az anyagi veszteség volt az egyik tűzpróba, amellyel meg kellett küzdenünk. Férjemmel mindketten elveszítettük a munkahelyünket, de igyekeztünk a válság helyett Jézusra figyelni. Folyamatosan gondoskodott a családunkról. Mindenben rá hagyatkoztunk, ami ahhoz vezetett, hogy több ezer mérföldre költöztünk akkori otthonunktól.Bár bíztunk akaratában, idővel azon kaptuk magunkat, hogy megkérdőjelezzük a tervét. Az új helyen kihívást jelentett gyermekeink keresztény oktatásának költsége: a dupláját kellett kifizetnünk annak az árnak, amit már korábban is nehezen tudtunk megengedni magunknak. Úgy éreztem, hogy sürgősen képesítést kell szereznem nemrég elvégzett tanulmányaim gyakorlati alkalmazásához, mert ha munkába állnék, tudnánk fedezni a tandíjat, és visszanyernénk az anyagi szabadságunkat. De a saját időzítésem nem volt összhangban Isten időzítésével.Bár emberi törekvésem újra önállóvá tett, Isten szeretete, irgalma és gondviselése állandó maradt, és vigaszt nyújtott nekem. Gyermekeinket sikeresen beírattuk a keresztény iskolába, és anyagi lehetőségek után kutattunk. Néhány héttel később támogatást kaptunk mindhárom gyermekünk taníttatására, s ez a középiskola befejezéséig érvényben maradt. A fennmaradt összeg, amit nekünk kellett állnunk, mindössze tizenhét százaléka volt a tandíjnak!Néha megkérdőjelezzük Isten módszereit, és gyakran megelőzzük Őt ahelyett, hogy bíznánk az ígéretében, illetve abban, hogy gondoskodni fog rólunk. Ha sikerült volna munkába állnom, a családunk nem részesült volna támogatásban, mivel az a jövedelmünk összegétől függött.Gyakran megvisel, ha a vágyaink nincsenek összhangban Isten akaratával. De amennyiben sikerül alávetnünk magunkat akaratának, meg fogjuk látni, hogy az Ő tervei messze felülmúlják a mieinket.
Thessamar Moncrieffe

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.