myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 16., szerda

Nem vagyok egyedül

„Ne félj, mert veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41:10)

„Mennem kell, képtelen vagyok abbahagyni a sírást”, közöltem a felettesemmel. Nem emlékszem, hogyan jutottam haza. Mintha az utat sem láttam volna. Csak azt tudom felidézni, hogy bementem a szobámba, térdre roskadtam, és az Úrhoz kiáltottam. Véget ért tizenhat éven át tartó házasságom. Nem jött, hogy elhiggyem. Fogalmam sem volt róla, hogyan fogok boldogulni egyedül, azt viszont tudtam, hogy meg kell találnom a módját a fiaim miatt, akik akkor tíz és tizenkét évesek voltak.Kétségek gyötörtek. Addig sírtam, amíg már fizikai fájdalmat okozott. „Miért, Uram? Hogyan történhetett ez meg?” Válaszokért könyörögtem. „Mi lesz a gyermekeimmel? Hogyan fogok boldogulni?” Lehunytam a szemem, és fejemet az ágy lábának támasztottam. Úgy éreztem, mintha az Atya mellkasán pihennék. Hallottam, ahogyan ezt mondja: „Itt vagyok. Mindig is itt voltam. Ígérem, hogy ezután sem leszel egyedül.”Szinte éreztem, hogy átölel. Béke töltötte be a szívemet és az elmémet. Aztán eszembe jutott az ígéret, amit a gyermekeinek tett: „Ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20). Valóban velem volt a házasságom alatt és akkor is, amikor az véget ért. Tudtam, hogy ezután is velem lesz.Majdnem húsz év telt el az Úrral való találkozásom óta, és még mindig úgy emlékszem arra az estére, mintha csak tegnap lett volna. Amikor nehézségekbe ütközöm, eszembe jut az ígérete, amit aznap kaptam tőle: „Vigyázok rád. Nem vagy egyedül.”Kedves barátom, talán elveszettnek és magányosnak érzed magad ma, de Jézus ígérete valóságos. Ő folyamatosan veled van. Bármi okból is sírnál, emlékezz rá, hogy számon tartja a könnyeidet (Zsolt 56:9). Kapaszkodj az Úrba, és ne engedd el a kezét! Bármilyen helyzetben lennél, Ő közel van hozzád.Tarts ki! Nem vagy egyedül!

Mayra Rivera Mann

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.