myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 15., kedd

Új kezdet

„Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19:26)

Tizennyolc éves koromban éltem meg a legkülönlegesebb tapasztalatomat Istennel, amikor részt vettem egy közös áhítaton a gyülekezetben. A program negyven napon át tartó imádkozásból és bibliatanulmányozásból állt. Akkortájt a kémiaegyetemen tanultam Peruban, és az volt a célom, hogy vegyészmérnök legyek, de Istennek jobb terve volt az életemmel.Amikor letérdeltem imádkozni, így kiáltottam Istenhez: „El tudnád venni a fájdalmat a szívemből? Kérlek, segíts elfelejtenem a gyermekkoromban átélt traumát! Segíts rajtam, Uram!” Isten meghallgatta az imámat. Fokozatosan elvette a haragomat, enyhítette a fájdalmamat, és segített elfelejtenem a gyermekkoromban elszenvedett szexuális abúzust. Segített megbocsátanom a testvéremnek, aki rendszeresen bántalmazott. Viszonzásul elhatároztam, hogy Istent fogom szolgálni, aki megbocsátott nekem, és lehetőséget adott arra, hogy új életet kezdjek.Két éven át imádkoztam útmutatásért az Úrhoz, mire egy személyes áhítat során Lk 5:1–10 szakaszával válaszolt az imámra. Ennek eredményeként vegyészmérnöki diplomám megszerzését követően teológiát tanultam, és emberhalásszá lettem. Ezután Isten új lehetőséget nyitott előttem, és geológus mesterképzést végeztem az Egyesült Államokban.Mielőtt elhagytam Perut, a testvérem bocsánatot kért tőlem. Biztosítottam róla, hogy már megbocsátottam neki, és szüntelenül imádkozom azért, hogy ő is találkozzon Jézussal, és váljon a követőjévé.Isten helyreállította az életemet. Kegyelme és szeretete által begyógyította a legmélyebb sebeimet. Olyan voltam, akár egy eltaposott virág, de Jézus megtalált, és új életet adott nekem. Azóta folyamatosan együttérzőbbé, rugalmasabbá, határozottabbá, nagylelkűbbé és kitartóbbá tesz. Iránta való elkötelezettségem egyre erősebbé válik. Az általa biztosított tanulmányaim révén, a gyermekkoromban elszenvedett viszontagságok ellenére, valamint az Úrnak köszönhető győzelem és gyógyulás által segíteni szeretnék a megtört gyermekeknek és nőknek a gyógyulásban. Örökké szolgálni és dicsőíteni akarom az Urat!Kedves barátom, Isten mindig kész meggyógyítani minket és új kezdetet adni nekünk. Vele minden lehetséges!
Raquel Bendita Larico

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.