2025. július 9., szerda
Citromos habcsóktorta
Az anyák napját követő hétfőn az irodaházunkban működő cégek úgy döntöttek, hogy grillezős összejövetelt szerveznek. A burgonyasaláta nagyon finom volt minden más fogással együtt. Az egyik munkatársam úgy döntött, hogy egy szelet citromos habcsóktortát kér desszert gyanánt. Kis szeletet vágott, és abból is apró falatokat vett. Elmondtam neki, hogy nem szeretem különösebben a habcsókot,a citromot viszont igen. A kolléganőm azt válaszolta, hogy még sohasem kóstolt citromos habcsóktortát korábban. Nem akartam hinni a fülemnek. Két másik, az asztalunknál ülő munkatársam is közölte, hogy még sohasem evett citromos habcsóktortát.Szóhoz sem jutottam, de aztán megértettem. „Ó, igen, ti még csak a húszas éveitekben jártok.” Erre azt válaszolták, hogy még sokat kell tanulniuk. Ekkor döbbentem rá, hogy a hetvenéves élettapasztalatom pozitív és negatív értelemben egyaránt befolyásolhatja a körülöttem élő fiatal nőket. És keresztényként az a felelősségem, hogy olyan élettörténetem legyen, amely szeretetteljes, ugyanakkor elvezet a Megváltóhoz.Felügyelői minőségemben gyakran osztom meg a tudásomat és a szakértelmemet bizonyos folyamatokkal és eljárásokkal kapcsolatban. Vajon amikor egy-egy volt munkatársam nyers és barátságtalan e-maileket küldött, elfogadható volt a reakcióm azok számára, akik láttak? Elfordultam-e, amikor azt láttam, hogy sír az egyik munkatársam? Fontos-e, hogy megosszuk egymással, hogyan telt a hétvégénk?A Titusnak címzett levél 2. részében leírtakhoz igazodó nő célja, hogy egyszerű, biblikus, a Lélek által támogatott és szeretetre épülő életvitelre képezze ki a fiatalabb nőket. Sosem gondoltam volna, hogy egy citromos habcsóktorta felnyithatja a szememet arra, hogy milyen nagy hatással van az életem mindazokra, akikkel találkozom.Imádkozom, hogy veled együtt olyan példák legyünk, akik Jézushoz vezetnek másokat.
Sylvia A. Franklin